Hans Christian Andersen - Andersen összes meséi

Nincs raktáron
Hans Christian Andersen - Andersen összes meséi
állapot
antikvár könyv, jó állapotú
ISBN
963-8218-09-6
1 800 Ft
A vásárlás után járó pontok: 18 Ft
Részletek

Hans Christian Andersen (1805 – 1875) a dán irodalom legismertebb írója. Meséit több nyelvre lefordították, ezek voltak első „útlevelei szerte a világban”. Későbbi életművében három műfaj különül el: a regény, a mesék és más novellisztikus történetek, de élete végéig a meseírás maradt a fő kifejezésformája. Történeteiből számos báb-, rajz-, mozifilm, színpadi előadás, balett és opera is készült.
Saját bevallása szerint meséit gyermekeknek írta, de úgy, hogy azt felnőttek olvassák fel nekik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csupán az egyik vagy másik korosztályhoz szólnának: édesbús történeteit gyermekként meghatódottan hallgatjuk, felnőttként pedig, ha lehet, még jobban elérzékenyülünk.
Hosszú idő óta először veheti most kézbe a magyar olvasó Andersen összes meséinek hiteles fordítását. A korábbi, díszes kiadásokban megjelent, gazdagon illusztrált Andersen-meséket átdolgozták, mindig a kor ízlésének megfelelően alakították, élüket elvették, bár az erkölcsi mondanivaló megmaradt. A fordítók most arra törekedtek, hogy a teljes szöveget eredeti terjedelmében és formájában tárják az olvasók elé.

Adatok
szerző
Hans Christian Andersen
cím
Andersen összes meséi
kiadó
Videopont Kiadó
kiadási év
1995
oldalszám
749
kötés
kemény kötés
kiegészítő információk
Az 1920-25-ben megjelent négykötetes mű egy kötetben.
Cikkszám
836275
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Tartalom
Előszó 5
A tűzszerszám 7
Nagy Kolozs és kicsi Kolozs 12
Borsószem-hercegkisasszony 21
Idácska virágai 22
Hüvelyk Kati 27
A csintalan fiú 43
Az utitárs 46
A kis hableány 49
A császár új ruhája 64
A szerencse-tündér sárcipője 68
Pipitér 87
A rendíthetetlen ólomkatona 90
A vadhattyúk 93
A repülő láda 104
A paradicsom kertje 108
A gólyák 118
A gonosz fejedelem 121
A kiskondás 123
Ole Luköie 126
Baráti szövetség 134
A tatárka 140
Az ércdisznó 141
Egy rózsa Homér sírjáról 148
A rózsatündér 149
A rút kiskacsa 153
Az angyal 160
A fülemüle 162
Bodza-anyóka 169
A hókirálynő 174
A fenyőfa 196
A nagyanya 202
Tündérhalom 204
A piros cipő 209
A versenyugrók 213
A pásztorlány meg a kéményseprő 214
Dán Holger 218
A harang 221
A nagyravágyó tű 225
A kis gyufaárus lány 227
Kép a sáncfalról 229
A menedékház ablakából 230
Az öreg utcai lámpás 231
Szomszédok 236
A kis tuk 243
Az árnyék 246
A régi ház 254
A vízcsöpp 260
A boldog család 261
Egy anya története 264
A gallér 268
A len 270
A főnixmadár 273
Egy kis történet 274
A néma könyv 278
"Van különbség" 279
A régi sírkő 281
A világ legszebb rózsája 281
Az év története 285
Az utolsó napon 291
Való igaz 294
A hattyúfészek 296
A jókedvű ember 297
Szívbéli fájdalom 300
Mindent a maga helyére! 301
A kobold a hentesnél 306
Évezredek múlva 308
A fűzfa alatt 310
Ötven egy hüvelyből 320
Egy levél az égből 322
"Haszontalan asszony volt!" 324
"Az utolsó gyöngy" 329
Két szűz 331
A tengerkék szélein 332
A takarékdisznó 334
Ib és Krisztinka 335
Fajankó 343
A dicsőség kálváriája 345
A zsidóleány 348
A palacknyak 351
A bölcsek köve 358
Leves hurkapálcikából 369
Az agglegény hálósipkája 378
Valami 387
Az öreg tölgy utolsó álma 391
Az ábécéskönyv 396
A lápkirály leánya 401
A versenyfutók 425
A harang-ágy 427
A szél meséje Vlademar Daa-ról és lányairól 429
Gyerekbeszéd 437
Ole, a toronyőr 439
A lány, aki a kenyérre hágott 443
Anna-Liza 448
A gyermek a sírban 455
A kakas meg a szélkakas 458
"Remek" 460
Toll és tintatartó 465
Szemek egy gyöngysorból 467
Történet a dünákból 471
A bábjátékos 494
Az öreg harang 496
Tizenketten a postakocsin 500
A ganajtúró bogár 502
"Jól van, apjuk!" 508
A hóember 512
A baromfiudvarban 515
Az új évszázad múzsája 520
A jég tündére 524
A pillangó 557
Psyche 558
A csiga és a rózsabokor 567
A lidércek a városban vannak 568
A jegyespár 574
A szélmalom 576
Az ezüsthúszas 578
A bőrglumi püspök és atyafisága 581
A gyerekszobában 585
Aranykincs 589
Az elcserélt cégtáblák 594
A teáskanna 597
A dalos madár 598
A zöldikék 600
A kobold és a nagysága 602
Pieter, Peter és Per 605
Mi a szívedbe rejtve, nincsen elfelejtve 608
A kapus fia 610
A költözködés napja 622
A nyár bolondja 624
A néni 627
A béka 632
Keresztapa képeskönyve 636
A rongyok 652
Vaenő és Gaenő 654
Ki volt a legboldogabb? 655
A driád 658
Csirke-Terka családja 672
Mit élet át a Bogáncs 681
Amit ki lehet találni 684
Forgácsban is lehet szerencse 686
Az üstökös 687
A hétköznapok 690
Napsugártörténetek 692
Dédapó 694
A gyertya 697
A leghihetetlenebb dolog 699
Amit az egész család mondott 701
"Egyedem, begyedem, tenger, tánc" 703
A nagy tengeri kígyó 704
Az uraság meg a kertésze 710
A bolha meg a tanár 715
Amit az öreg Johanna mesélt 718
A kapukulcs 727
A nyomorék 734
Fogfájás néni 740