Magyar királyok

Nincs raktáron
Magyar királyok
Szendrei László
Magyar királyok
antik (Pro Rehabilitáció Kft.), 2007
128 o., kemény kötés, új állapotú
jelenleg nem kapható, de előjegyezhető
Részletek
A Magyar királyok a, keresztény Magyar Királyság ( Regnum Hungariae ) történetét mutatja be akirályok életrajzain keresztül, ezért nem szerepel benne a kisebb-nagyobb részben magyarnak tekinthető előd népek, az avarok és a hunok uralkodóinak életrajza.

Könyvünk I. (Szent) István király apjával kezdődik, mivel a közhiedelemmel ellentétben nem a fia, hanem ő rakta le a keresztény Magyarország alapjait, így joggal szerepel az első helyen.

A teljességre törekedtünk, így szinte az összes királyunk életrajza megtalálható ebben a munkában. Az adott korszak nagyobb uralkodóinak életrajzában azokról a királyokról (összesen kilenc az ötvenhatból) is megemlékeztünk, akik jelentéktelenségük, minimális szerepük, illetve ellenkirály voltuk miatt nem kaptak önálló fejezetet. A jelentősebbnek tartott és a magyar történelemnek meghatározó fejezetét fémjelző királyokról természetesen arányosan többet írtunk.

Könyvünkben igyekeztünk királyaink jellemét, habitusát, illetve az abból adódó politikán keresztül annak a magyar történelemre fejtett hatását is bemutatni.
Adatok
Cikkszám
319574
Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!