Ken Follett - Az idők végezetéig

Nincs raktáron
Ken Follett - Az idők végezetéig
ISBN
978-963-689-141-1
Részletek

Kedves Olvasóim! Hosszú habozás után vágtam bele Az idők végezetéig című könyvembe, bár önök közül sokan kérték A katedrális folytatását. Többek között épp ez vette el  a bátorságomat, hogy annyira szerették A katedrálist. Nem tudtam, kitelik-e tőlem még egy könyv, amelyben ugyanannyi örömét leli az olvasó. A történet jelentette a másik gondot. Mi lenne az a mese, amely ugyanúgy megigézné önöket, az olvasókat és engem, az írót, mint egy nagyszerű székesegyház felépítése a középkor sötét nyomorúságában? Tizennyolc évvel A katedrális megjelenése után azt hiszem, megtaláltam a válaszokat. Mialatt ezeket a sorokat írom, az utolsó simításokat végzem a történeten, amely három éve kísér. Bár először megriadtam a kihívásoktól, nagyon élveztem az írást. Hamarosan érkezik az idő, amikor búcsút kell vennem a könyvtől, hogy átadjam önöknek. Remélem, ezt is annyira szeretik majd, mint én. Őszinte hívük, Ken Follett. Az idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge -ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen - egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel. Ken Follett eddig tizenhét bestseller szerzője, hírnevét A Tű a szénakazalban című regénnyel alapozta meg. Könyvei közül a legtöbb példányt A katedrálisból adták el. Feleségével Angliában él.

Adatok
szerző
Ken Follett
cím
Az idők végezetéig
kiadó
Gabo Könyvkiadó
kiadási év
2008
oldalszám
1061
kötés
kemény kötés védőborítóval
Cikkszám
700605
Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!