Szovjetvilág Magyarországon

Nincs raktáron
Szovjetvilág Magyarországon
Fehérváry István
Szovjetvilág Magyarországon
antik (Nemzetőr, München), 1984
256 o., puha kötés, újszerű állapotban
előjegyezhető
Részletek
Nehéz feladatot tűztem ki magam elé, amikor az 1978 végén megjelent "Börtönvilág Magyarországon" c. munkámban azt az igéretet tettem, hogy egy következő könyvben folytatni fogom az 1945-1956 közötti idők börtönvilágának ismertetését. Ennek megírását két esztendőre terveztem s azóta öt év telt el. Be kell vallanom, hogy sok mindennel nem számoltam, főleg a rendelkezésemre álló idővel és azzal a ténnyel, hogy az évek múlásával a mindennapi élet, a hivatásbeli elfoglaltság sokkal komolyabb követelmények elé fog állítani, mint azt annak idején elképzeltem. Ezért a késésért kérem az olvasó megértését és elnézését.
A "Szovjetvilág Magyarországon 1945-1956" az ország szovjetizálásának első tíz esztendejéről szól, a tiszavirágéletű demokrácia felszámolásáról, a proletárdiktatúra megteremtéséről, a sztalini-rákosi világ kegyetlen és émelygős korszakáról és főképpen a Szovjet Katonai Bíróságok által elítélt magyar hazafiak misztikumig eltitkolt kiszállításáról, rabszolgamunkájukról és tragikus életükről a Szovjetunió kényszermunkatáboraiban. Lehetséges, hogy ez lesz az első híradás a szibériai sztyeppéken domborodó magyar sírok halottainak szomorú sorsáról.
A könyv második részében a Rákosi-kor börtönvilágának azon jogtalanságairól írók, melyek a Börtönvilág Magyarországon c. első könyvemből kimaradtak. Itt hangsúlyoznom kell az adatgyűjtés nehézségeit. Számomra különböző forrásmunkák nem álltak rendelkezésre. Minden adatot, esetenként szinte betűről-betűre kellett összegyűjteni, többször ellenőrizni, amennyiben ilyenre egyáltalán alkalom adódott. Voltak elkerülhetetlen tévedések, de eltekintve kisebb elírásoktól, hibáktól, örömmel kell megállapítanunk, hogy a Börtönvilág Magyarországon száz és száz adata között, a nevek és események időrendjében alig akadt komolyabb tévedés! A szükséges helyesbítéseket a könyv 2. részében közöljük.
Adatok
Cikkszám
725429
Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!