Tiszta hangok + CD

Nincs raktáron
Tiszta hangok + CD
Bródy János, Zubornyák Zoltán
Tiszta hangok + CD
Bródy János dalai - Csaba testvér gyermekeivel
Helikon Kiadó, 2009
100 o., kemény kötés
jelenleg nem kapható, de előjegyezhető (4490.-)
Részletek
„ A hópehely is milyen pici. De ha sok van belőle, akkor azon sízni lehet. Soha senkitől nem kértem sokat, mert ha tőlem kér valaki sokat, azt én sem tudom megadni. Így sokan adnak keveset, de ebből, hála istennek, sok lesz. Mert az emberek látták, hogy a mi hordónkon nincsen rés, amit beleraknak, az benne is marad.”

A fenti sorok Csaba testvértől származnak, aki Déván erdélyi ferencesként oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és egy elhagyott, évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. Mára több mint 1800 gyermekről gondoskodik 43 településen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Nagyon rossz anyagi lehetőségek mellett Csaba testvér és segítői elsősorban olyan gyerekeknek biztosítanak otthont és neveltetést, akikről szüleik nem képesek gondoskodni. Egy gyermek napi ellátására alig több mint egy euró jut!

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatására a Helikon Kiadó idén megjelentette Csaba testvér könyvét Ablak a végtelenre címmel. A Kiadó a könyv eladásából befolyó összeget az alapítványnak utaltatta át, ezzel segítve a gyakran anyagi gondokkal is küszködő otthont. A könyv alig 4 hónap alatt több mint 11 000 példányban kelt el. A mai rohanó, értékvesztett világunkban a Csaba testvér által képviselt nemes ügy támogatása nem maradhat csak egy szűk réteg kiváltsága. Minden ember lelke mélyén ott szunnyad a segíteni akarás!

Segíteni azonban nem lehet eleget, ezért a Helikon Kiadó idén karácsonyra egy különleges kiadványon és jótékonysági kampányon keresztül készül segíteni a Dévai Alapítványt Tiszta Hangok címmel.
Adatok
Cikkszám
853190
Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!