Szebeni András, Bella István - KépSzavak

Raktáron
Raktárkészlet:
1 db
Szebeni András, Bella István - KépSzavak
állapot
antikvár könyv, jó állapotú
ISBN
9630254212
950 Ft
A vásárlás után járó pontok: 10 Ft
Részletek

Magamról: A háború után egy, a Rajk-per előtt három évvel születtem Budapesten. Hétéves voltam, amikor "a népek nagy tanítója és vezére" (sokunknak) jobb létre szenderült. Ezalatt voltam kispajtás és úttörő, aki iskolai ünnepségeken a kor költőóriásainak műveit szavaltam.
Tízéves voltam a "tragikus események" idején.
Majd voltam tagjelölt az újonnan megalakult ifjúsági szervezetben, később tag.
A legendás hatvanas évek közepén (1964) maturáltam. Közben folyamatosan jártam a Vigyázó Ferenc utcába, Illésékhez a Metróba, és ma már bevallhatom, rendszeresen hallgattam egy nyugati rádióban a Beatleseket.
Vonzott a színház, a film, az irodalom - így lettem fényképésztanonc. Később hallgattam film- és színháztörténetet, végül művészettörténetből és filozófiából szereztem oklevelet. 1972-ben kerültem a nők Lapjához, ahol fotóriporterré lettem. Legalábbis remélem!
A könyvről: illetve a módszerről, ahogy készült. A képanyag másfél évtized érzett, gondolt, látott és lefényképezett látlelete.
Lépkedve a több négyzetmétert elfoglaló kópiák között jutott eszembe összecsomagolni az egészet és elvinni a képszavak írójához, Bella Pista barátomhoz.
Így kezdődött az "alkotás" folyamata. Szórványosan, ám mégis rendszeresen jöttünk össze. Elolvastam az írást, az írásokat, összenéztük a képekkel, amelyekről ő mindig azt írta, amit gondolt, s akár hiszik, akár nem, igen ritkán vitatkoztunk. Inkább vörösboroztunk és zenéltünk Chopint, Gershwint, Mozartot, Joplint és ha mondtuk, ha nem, a következő találkozásban mindig benne volt az előző ki nem mondott érzése, ötlete, hangulata.

Szebeni András


Magamról: 1940. augusztus 7. Székesfehérvár, Juhász-szanatórium. Itt születek meg, reggel hét óra előtt. Anyám szerint először azt hitték, nem is élek, mivel az istennek sem akartam életjelt adni. Percekig hideg s meleg vízbe mártottak, mígnem hajlandó voltam megszólalni: sírni. Azóta is ha sírnom kéne, inkább hallgatok.
Talán 1943. Szülőfalum, Sárkeresztúr. A katolikus templom kórusán vagyok, az orgonasípok előtt. Akkora vagyok, mint egy fűzfafurulya, vékony és csilingelő hangom belehal a hatalmas orgonasípok hangzuhatagába. Apám az orogna előtt ül, játszik és énekel. Hangja, mint valami hatalmas fekete szederfa nyári lombja, édes meleget árasztva borul fölém.
1944. ősze. A gangon állok, az ijedelmes gangon, ahol egyszer két kígyó a szemem láttára kibútt a falból, megitta a macskák párolgó tejét. Ám most nem félek és nem iszonyodom. Sírok és toporzékolok és kiabálok. Azt akarom, hogy engem is vigyenek el katona apámhoz Ősibe, a haditáborba. De csak az elporzó szkeret látom, a vágtató lovakat, s anyámat, ahogy bekecsébe burkolózva ül a bakon. Apámat ekkor láthattam volna még egyszer, és ahogy történt, utoljára. Kivitték a frontra s eltűnt örökre.
1953. március 15. Első igazi versem írom. Síró düh, a zokogás hüppögő kényszere és konok fog- és szájszorító dac mozgatja a tollam. Sírhatnékom van, mert nincs apám, nincs aki védjen, de nem sírok, mert a dühömet élvezem, azt, hogy fájdalmamat a kitagadott nemzeti ünnepen mondom el a világnak. "Ráfúj az idő muzsikája" - írom és érzem, hogy apám és március eggyé forrad.
1956. október 24., reggel. Székesfehérvár, a hajdani ciszter rendház, a József Attila Gimnázium kollégiuma. Arra ébredünk, hogy nincsenek reggeli hírek. A rádió ugyanazt a zenét sugározza. Nevelőtanárainknak csak kis hányada jut el a kollégiumig. Komorak, izgatottak. Megtiltják, hogy elhagyjuk az épületet. De ha akarnánk se tehetnénk. A Március 15. utcában, a két főbejárat előtt két orosz tank áll, lőtörnyát, lövegét a kapura irányozza.
1958 nyara. "Én akkor is egyetemista leszek." - kiáltom az asztal tetejéről anyámnak. Kezemben az összegyűrt levél, helyhiány miatt nem vettek föl a bölcsészkarra. Pár nap múlva barátom biztatására favágónak megyünk Mecsérpusztára, majd Pestre menekszem albérlőnek és segédmunkásnak. Egy év múlva újra megpróbálom - sikerül.
A tenger. Az első trópusi tenger. Az első forró testű tenger. Kuba. Mintha lehetne az embernek életében még egyszer első szeretője. Öntudatlan örömömben mintha szeretkeznék a vízzel. Hanyatt vetem, dobáltatom, rávetem magam, szembeszegülök vele, hogy aztán a bőrömbe harapjon a hullám, hogy elsodorjon, hogy kisodorjon a partra. Később, már magamra hagyva, szeretteimre gondolok a parton, családomra, barátaimra, s beírom a nevüket lábammal a forró homokba. Talpam a vonás, sarkam a pont. Az óceán meg, mint egy vak Homérosz, ki-kinyúl hullámjaival, letapogatja és elolvassa, aztán eltörli az egészet.
1986, Rotterdam. A szófelvételek helyett egy igazi pillanatfelvétel. Igazi fotó. Holland fotográfus barátommal ülök szemközt, a két karom egy asztalkán nyugszik, farkasszemet nézek a masinával. Most ez a kép néz önökre könyvünk hátoldaláról.
A könyvről: Sose hittem, hogy egyszer elkészül, mert annyira meglévőnek látszott, mintha mondjuk készen találtuk volna. Ám hogy mégis elkészült, azt a zenének köszönhetjük. A muzsikának, ami egyaránt ott van szóban és képben.

Bella István

Adatok
szerző
Szebeni András, Bella István
cím
KépSzavak
kiadó
Iris
kiadási év
1988
oldalszám
105
kötés
kemény kötés
Cikkszám
9630254212
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!