„Bali a földi Édenkert. Trópusi tündérsziget, ahol a fertői tájképhez a halványzölden ringatózó rizsföldek adják az alapszínt, ahol az azúrkék víz fölé hajló pálmák árnyékfoltjain szikrát vet a fehér homokpad, s a tenger felszíne alatt szivárványszín halak és teknősök játszanak; a díszes korallok között.
Bali a démonok és az élő istenek szigete is. Az indonéz „Tűzgyűrű" egyik csodálatos láncszeme, ahol a (vulkánokban lakó istenek! időnként égre törő füstoszlopokkal és izzó lávafolyamokkal adják ki haragjukat. Bali az összeolvadt álom és valósig, ahol a hagyományok és a szigetet körüllengő varázs a mindennapok részét képezik.
1597-ben, amikor Cornelius de Houtman kapitány hadihajói kikötöttek Bali egyik napfényes öblében, szinte az összes matróz eltűnt a fedélzetről, s csakhamar az egész sziget a holland ádámoktól volt zajos, akik indonéz éváikat kergették a homokfövenyen.
A kapitánynak jó (néhány hónapjába telt, amíg összeszedte a legénységet, s végre , elindulhattak vissza Hollandiába. Persze lehet, hogy neki sem volt sietős az útja. Csakúgy, mint a mai utazónak, aki aligha tudja elfelejteni a sziget kedves képeit: az út menti patakban egy vidám család fürdőzik meztelenül, a menőről csámpás kacsahad totyog hazafelé, s miközben a füstölők fűszeres illata libben át a kerteken, mesteri férfikezek faragnak varázslatos mesejeleneteket a kétembernyi fatörzsekbe."
