A BigBandi.hu története 1990-ben kezdődött Szolnokon. Talán te is azok közé tartozol, akik még a buszpályaudvaron, egy kis asztalnál, majd később a pultról vásároltak tőlünk könyvet – hóban, fagyban vagy éppen nyári napsütésben.
A kezdetek óta sok minden megváltozott, de a könyvek iránti lelkesedésünk ugyanaz maradt. A Kossuth Kiadó és az ÁFÉSZ könyvesbolt kínálatával indultunk, mára pedig fizikai könyvesboltot és antikváriumot működtetünk Szolnokon, valamint Magyarországra és külföldre is szállító webáruházat.
Az évtizedek során tudatosan olyan választékot alakítottunk ki, amelyben az új kiadványok mellett antikvár könyvek, ritkaságok, kis példányszámú kötetek és máshol már nehezen beszerezhető könyvek is megtalálhatók.
Kínálatunk egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem kizárólag a nagy könyvkiadók aktuális újdonságaira építünk. Kiemelten foglalkozunk az ezoterikus filozófia és szellemtudományok, a magyarság története és őstörténet, a buddhizmus, a spiritualitás, a filozófia, a pszichológia és önismeret, valamint számos más különleges témakör könyveivel.
A könyvek mellett térképeket és atlaszokat, hanglemezeket, CD-ket és kazettákat, füstölőket, doTERRA esszenciális illóolajokat és más különleges termékeket is találsz a BigBandi.hu kínálatában.
A BigBandi.hu mögött nem csupán egy webáruház áll. Szolnokon, a Baross út 3. szám alatt működik a Szkítia-Avantgard Könyvesbolt és Antikvárium, ahol személyesen is várunk.
A raktáron jelzett termékek saját bolti vagy raktári készletünkön található, ezért sok rendelést gyorsan el tudunk indítani. Magyarország egész területére és külföldre is szállítunk, a csomagot pedig kérheted otthonra, munkahelyre vagy átvételi pontra.
Fontos számunkra a környezettudatos működés is, ezért ahol lehet, újrahasznosított és újra felhasználható csomagolóanyagokat használunk.
Több mint három évtized alatt rengeteg könyv, szerző és kiadó megfordult a kezünk között. Ha egy konkrét kiadást, régebbi kötetet, ritka könyvet vagy nehezen beszerezhető kiadványt keresel, érdemes megkérdezned minket akkor is, ha éppen nem találod a webáruházban.
Válogass a BigBandi.hu kínálatából, és ha kérdésed van, keress minket bizalommal – nálunk a könyv nem csupán termék.
Fő kínálatunkat természetesen a könyvek adják. Több évtizedes munkánk során számos ritka, különleges és nehezen beszerezhető kiadványt kutattunk fel, amelyek közül sok megtalálható a Szinte csak nálunk kapható válogatásban is.
Különösen gazdag választékot alakítottunk ki az ezoterikus filozófia és szellemtudományok, a magyar őstörténet, a pszichológia, a filozófia, valamint a sci-fi és fantasy területén. Az angol nyelvkönyvek, tankönyvek, segédkönyvek és gyakorlók, illetve az üzleti, karrier- és személyiségfejlesztő könyvek között is érdemes körülnézni.
A gyermekek számára klasszikus és mai gyermekkönyveket, meséket és verseket kínálunk, köztük olyan régebbi köteteket is, amelyek sokak számára saját gyermekkoruk kedves olvasmányait idézik.
A zene kedvelőit rock, független és alternatív hanglemezek és CD-k, valamint zenei szakkönyvek és kották várják.
Ha utaznál vagy felfedeznéd a világot, válogass térképeink és atlaszaink, illetve földgömbjeink között.
Spirituális és önismereti kínálatunkban tarot- és jóskártyák, ingák és radiesztéziai eszközök, füstölők, valamint doTERRA esszenciális illóolajok is megtalálhatók.
A társasjátékok és kirakók mellett kártyák, képregények, újságok és folyóiratok, naptárak, valamint aprónyomtatványok, papírrégiségek és bélyegek között is találhatsz érdekességeket.
Érdemes időről időre visszanézni: kínálatunk folyamatosan változik, különösen az antikvár és ritka könyvek esetében.