Harmincéves volt Albert Schweitzer – a strasbourg-i egyetem teológiai fakultásának tanára, a teológiai szeminárium igazgatója, prédikátor és hírneves orgonaművész, amikor elhatározta, hogy hátat fordít addigi sikeres életpályájának, és „olyan feladatot vállal, amelyek közvetlenül az embert szolgálhatja”. 1905-ben megkezdte orvosi tanulmányait, és 1913-ban, orvosi diplomával a zsebében s a saját pénzéből vásárolt orvosi felszereléssel, gyógyszerekkel elindult Afrikába, Gabon francia gyarmatra, hogy a párizsi evangélikus misszió lambarénéi állomásán megkezdje tevékenységét, és „ezzel törlesszen valamit az európaiaknak a színesbőrűekkel szemben fennálló adósságából”. Rendelője egy ócska tyúkól volt, a betegeket a szabad ég alatt kezelte, és elhelyezésükre egy-két kezdetleges barakk állt rendelkezésére. 1925-ben Schweitzer áttelepítette kórházát a misszió területéről saját telkére, biztosítva ezzel, hogy „vállalkozása vallások és nemzetek felett álljon”. A kórház azóta állandóan tovább épül. 1969-ben már 80 épülete volt, 600 beteget tudott ellátni és ugyanennyi kísérőt befogadni. A világ minden részéből érkeznek Lambarénéba önkéntes orvosok és ápolónők, hogy segítsék a kórház működését.
Az őserdő orvosa önzetlen, áldozatos emberbaráti tevékenységével kivívta a világ népeinek tiszteletét. 1952-ben elnyerte a Nobel-békedíjat.
