"A karlócai békekötéssel Magyarországon csaknem egészében visszakerült a magyar király fennhatósága alá. (A kivétel Temesköz területe volt, amelyet a későbbi, az 1718-as pozsareváci béke juttatott vissza.) Erdély felett is megszűnt a török gyámkodás, s az önálló Erdélyben az utolsó fejedelem, a kiskorú II. Apafi Mihály félreállítása (1701) után a korábbi önálló ország a Habsburg-birodalom egyik tartományává lett.
A törökkor utolsó évtizedeinek magyarországi viszontagságai: a vasvári béke (1664) utáni általános elkeseredés, a Wesselényi-mozgalom bukását követő megtorlás, a magyar rendi kormányzat fölszámolása, a protestánsok üldözése, majd végül a Thököly-felkelés nem csak a magyar rendek és az udvar viszonyát rontotta meg, hanem alapvető fordulatot hozott az erdélyiek gondolkodásában is. Míg korábban minden erejükkel a Magyarországgal való újraegyesítésre törekedtek - sokszor provokálva a végzetet is - most, mikor az egyesítés végre valóban lehetővé vált, magyarok, szászok és székelyek közösen léptek föl az ellen, hogy országukat Magyarországban olvasszák.
E különállás ára természetesen az lett, hogy Erdélyt közvetlenül a bécsi kormányszervek hatáskörébe utalták, s a kormányzati ügyek végzésére külön erdélyi kancelláriát állítottak föl Bécsben az alkancellár irányítása alatt, aki természetesen mindig az udvar hívei közül került ki, és fölébe nőtt minden otthoni kormányszervnek."
(részlet)
