ELŐSZÓ A MÁSODIK (BŐVÍTETT) KIADÁSHOZ
„AZ UTOLSÓ MAGYAR HUSZÁROK", vitéz báró Splényi Géza pótolhatatlan, kiváló munkájának második kiadása szükségessé vált. Szükséges, mert oly sikeresen foglalta össze a magyar huszár két világháború közötti és a második világháború alatti történetét és szervezési-személyi adatait, hogy azok szélesebb nyilvánosságot érdemelnek történelmi forrásjellegűknél fogva is.
A történelmi, nemzeti öntudat erősítése céljából is szükséges, hogy minél többen ismerjék meg ezt a legmagyarabb fegyvernemet. A huszárok valóban a legősibb, a honfoglaló, a közép- és újkori magyar könnyűlovasok utódai voltak, s világszerte elismerést vívtak ki maguknak. És most, hogy végleg befejezték katonai szerepüket, itt az emlékezés ideje.
Illő, hogy a szerző alakját is előidézzük, aki a súlyos harcokból 1941-ben és 1944-45-ben is kiemelkedőén kivette a részét. Valóban nagyszerű, igazi huszártett volt Splényi Géza idegen földön, távol a hazától, csodálatos szorgalommal és szakértelemmel összeállított kötete.
A miháldi báró Splényi család, a magyar hadtörténelemben is szinte páratlanul, három évszázad alatt harmincnál több huszártábornokot, tisztet adott a hazának. Megállapítható, hogy a szerző családja nemes hagyományaihoz méltó módon állított emléket a magyar huszároknak!
Az Ilyen jellegű munkáknál óhatatlanul előfordulnak kisebb hibák és elírások, amelyeket bajtársi összefogással és három hadinapló felhasználásával igyekeztünk kiküszöbölni.
A hibák kijavításában és az újrakiadásban való közreműködésért és segítségért köszönet illeti Baross Dénes, Bolváry József, gr. Degenfeld-Schonbuig Ottó, Gaál Szabolcs, Gencsy Tibor, Kenessey Miklós, Kováts Károly, Lukachich Győző, Mezey Ervin, Szentgyörgyvölgyi Péter, Veres Sándor és Wáczek Frigyes bajtársainkat. A hadinaplók szerzői: Monspart Gábor, Szabadhegy István és Tomka Emil. Az esetleg még előforduló hibákért vagy hiányokért elnézést kérünk!
Befejező mondatként álljon itt szívből Jövő kívánságunk:
„Az ősi magyar huszárszellem és az utolsó magyar huszárok emléke
Örökké éljen!"
Budapest, 1996. március hó 19-én.
NAGY KÁLMÁN ny. á. huszár ezredes a sárvári Huszár Múzeum Baráti Kör
elnöke.