Nem könnyű olyan témát találni, amelyben ennyi
emberi bölcsesség és tömény természetfölötti halmozód-
na fel. A jelen pillanat a lelki élet kulcskérdése mind a
kereszténységben, mind más nagy vallásokban. Talán
azért, mert az idő megállíthatatlan folyamában védőgát-
ként, megszakításként, segítségként, sőt kimondottan
gyógyírként fedezték fel.
Az egyik legrégebbi megnyilvánulását egy buddhis-
ta alapszabályban lelhetjük fel. „Mikor azt kérdezték
Buddhától, mitől van az, hogy tanítványai, akik olyan
egyszerűen, nyugodtan élnek, és naponta csak egyszer
étkeznek, annyira sugárzóak, így válaszolt. »Nem bán-
kódnak a múlton, nem aggódnak a jövő miatt, hanem
a jelenben élnek. Ezért sugárzóak. Az ostobák a jövő
miatti aggodalomban és a múlt fölötti bánkódásban
úgy kiszáradnak, mint a zöldellő nád, melyet a tűző
napon vágtak ki.«"1
Az iszlám hagyományban is, mely oly erőteljesen az
Isten akaratának való alávetettségen alapul, nagy fontosságot
tulajdonítanak annak, hogy éljék a mát, a jelent az
isteni rendelés szerint. Mohamed egyik hadiszában (tör-
ténetében) ez áll: „Amikor este van, ne várd a reggelt,
és amikor reggel van, ne várd az estét."
