Korunk olvasója, aki az utóbbi éveken egyre inkább rászokott az intimebb műfajok élvezetére, ezzel a művel egyszerre kap a kezébe egy valóságos szexregényt, egy freudi indíttatású, pszichikai megalapozású lélekelemzést, s mindemellett egy hallatlanul fontos irodalmi dokumentumot. Ez a napló csaknem két emberöltő óta forgott titokban az 1988-as első megjelenéséig. Lehet ennek oka a szerelmi jelenetek orvosi pontosságú frivolitása, sőt könyvelőket megszégyenítő számszaki összegzése, de legalább annyira félelmetes annak ábrázolása, hogy egy narkomániás mint éli hétköznapjait, folytatja keserves küzdelmét az édes-gyilkos méreggel.
Stubnyafürdő és a budapesti Morvacsik-klinika orvosaként működő író följegyzései szinte a műve alkotójától idegen, arra miben sem hasonlító embert mutatnak, egyre jobban eltorzuló alkatát, veszekedő lelkét idézik meg, aki mintegy sportteljesítményként méri a nők körében nemi aktussal betetőződő hódításait, s gondosan számon tartja, hol, mikor, milyen mennyiségű kábítószert fecskendezett ereibe, azután milyen drasztikus fogyó- és hízókúrákkal igyekezett valamiképp fönntartani egyre jobban megrendülő egészségének legalább a látszatát.
Az új kiadás aktualitását az adja, hogy két igen fontos, időközben előkerült, eddig publikálatlan résszel egészül ki az 1913-as napló. Most pontosan tudjuk, hogyan teltek-múltak Csáth napjai a Liget Szanatóriumban, mert ebből a kiadásból kaphatunk első ízben teljes képet a hetvennapos elvonókúra lefolyásáról. Belefeledkezve a naplóba, megdöbbenve, már-már rettegve látjuk, hogy alapjába véve mennyire Csáth Géza képére formált minket ez a század, hisz e napló-kórkép nélkül is ezrek és tízezrek gondja lett a kilátástalan bírkózás, a lemondás a bűvös szerről, fel-fellobbanó, de sohasem igazi reménnyel.
Ilyenkor ölünkbe eresztjük a könyvet, s arra gondolunk, hogy a legigazibb, legérdekfeszítőbb, félelmetesen szép regényeket mégiscsak az élet írja.
