Több mint három évtizeddel ezelőtt történt, hogy sikerült szerződést kötni a határon túli várakat és erődítményeket bemutató vár-útikönyv készítésére (Vártúrák kalauza III.). Ennek készítése kapcsán jártam be keresztül-kasul Erdélyt és a környező területeket. Akkor már több mint egy évtizedes tapasztalat állt mögöttem, s bár az utóbbi évtizedekben is sok helyre eljutottam, még most sem merném azt mondani, hogy „mindent" ismerek. 1989 előtt minden Erdéllyel foglalkozó, Magyarországon kiadott könyvért meg kellett küzdeni. Azóta nincsenek korlátok, útikönyvek, művészettörténeti és történeti művek egész sora jelent meg, közöttük egyre több a mai határokon túl is. Az Erdélyi műemlékek c. kis füzetsorozat mintegy félszáz darabja is kitűnően segíti azokat, akik akár utazni akarnak, akár csak olvasni szeretnének. A pompás képekkel illusztrált fényképes albumok is lassan már könyvtárnyira duzzadnak. Legutóbb Karczag Ákos és Szabó Tibor monumentális, a szó szoros értelmében súlyos adattárat tett le az asztalra, amely az „összes" erdélyi és partiumi meg bánsági erődítmény pontos leírását, képét, meg alaprajzát és helymeghatározását tartalmazza. Persze vannak román kiadványok is, amelyek általában kevésbé tetszetősek, és történeti szempontból meglehetősen sajátos nézőpontot képviselnek: legfőbb céljuk, hogy az egyes építmények magyar és német vonatkozásait „eltitkolják". Általában gondosan ügyelnek arra is, hogy csak a román nevükön szerepeljenek az egyes építmények, még akkor is, ha a közép- és újkorban sohasem olyan néven szerepeltek a korabeli dokumentumokban. Ennél is szomorúbb, hogy a romániai ismeretterjesztés és az iskolai képzés immáron kilenc évtizede következetesen arra törekszik, hogy az erdélyi területek magyar és román kultúrájának megismerésétől elzárja a román anyanyelvű népességet, amelynek ma már csupán elenyésző hányada ismeri a magyar nyelvet s hajlandó ezen a nyelven olvasni, beszélni.
