Gőték, békák, lábatlan kétéltűek, teknősök, krokodilok, tuatarák, gyíkok és kígyók. A szárazföldet háromszázmillió éve - a madarak és emlősök, sőt a zárvatermők megjelenésénél évmilliókkal korábban - elsőként meghódító gerincesek leszármazottjai. A dinoszauruszokat leszámítva igazi túlélők. Egy olyan világban, amikor az ember elözönli, lecsupaszítja a bolygót és egyre kevesebb az ennivaló, talán túl fognak élni bennünket. A bőrlégző kétéltűeket kipusztíthatja a levegőszennyezés. Az energiájukat nagyrészt a nap sugaraiból beszerző, a nehéz időszakokat fogyasztásuk minimalizálásával átvészelő hüllőknek azonban sokkal ritkábban kell enniük, mint nekünk, emlősöknek. Szinte az összes élőhelyet, az összes túlélési taktikát magukévá tették, de a környezetüket is sokkal többre becsülik nálunk. Az emberek mégis megalapozatlan előítélettel viseltetnek irántuk. Nemcsak a főemlősök „ösztönös" kígyófóbiája lehet a háttérben: a „hidegvérű" pejoratív jelző - pedig a vérük egyáltalán nem hideg, csupán átmenetileg alacsonyabb hőmérsékletű, mint a miénk. Nemigen vetélkednek velünk a táplálékért vagy az élettérért. Veszélyt sem jelentenek, hacsak sarokba nem szorítjuk őket - de a legtöbben még akkor sem. Persze a krokodilokkal illő tisztelettel kell bánnunk, s hasonlóképp a kígyókkal is. Egyes fajaik mérge egyszerűen arra szolgál, hogy minél hatékonyabban végezzen természetes zsákmányukkal. David Attenborough rajong értük, ahogy minden más élőlényért is - a szépségükért és a földi körülményekhez való tökéletes alkalmazkodásukért. Felejthetetlen könyveiben és filmsorozataiban képzett, jóindulatú és bölcs tanítómesterként mutatja be a természet világát. Az összes állatcsoport közül a tőlünk olyannyira különböző hüllők biztosan megérdemlik, hogy jobban odafigyeljünk rájuk. Sir David Attenborough ezt teszi, és közben szórakoztat is. Nemigen lesz, akit hidegen hagynak majd az olvasottak.
