Bár a rend a lelke mindennek, a mostani kormányzati ciklus politikai, társadalmi működését, értekrendjét látva, tapasztalva, rendkívül rend-ellenes vagyok. Arra, ami itt körülöttünk, velünk történik, nem adhatom áldásomat, mondván: rendben. Mert nem rendjén való. Stílszerűen hál, rendhagyó bevezetés következik. Egy négy évvel ezelőtt nekem írt Nyílt levél lesz az előszó. Erről a szóról nagy E-betűvel az elején, mindig a „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.", kezdetű megrendítő Vörösmarty vers jut eszembe.
Ám most a mester másik gigászi költeményéből, a Gondolatok a könyvtárban címűből citálom a már-már kultúrpolitikai közhellyé koptatott kérdést: „Ment-e / A könyvek által a világ elébb?" Az én könyvem címe: Helybengalopp. Ez akár lakonikus válasznak is felfogható. A filozófiát körbe ügető ingerkedésnek, mely szelíd trapp-trapp folyamán kiderül: a mozgás imitációja s az általa keltett illúzió még nem haladás. Mint ahogyan egy országhatárok kerítette terület sem Haza. így nehéz meg- és hazatérni, hazát találni.
A lényeges az, hogy legalább a postás és a végrehajtó házhoz jő. Ha meghallod, hogy kopognak, biztos lehetsz abban, hogy otthon vagy. De már csak így. Ahogyan ez a négy éve íródott levél is, az akkoriban megjelent könyvemben, a Hadrafoghatóság ábrándjában felvetettekre jelez vissza érzékenyen. Minden, amit ott és akkor elmond környülállásainkról, tapasztalni fogják, mellbevágóan jelen idejű. Annyira mai, mintha holnap írták volna. Tényleg, itt mintha állni látszanék az idő. Nemigen van elmozdulás. Ha mégis, leginkább huzatosan lefelé, abcugosan.
Dante szerint a pokolnak tíz köre van. Mi gyakorlott pokoljárók, már a tizenkettediknél tartunk. Éppen annyinál, mint a nemzeti kívánalmaink tradicionálisan pontos összege. Soha nem több, de ami teljesül belőle, az mindig elenyészően csekély - szintén híven hagyományőrizve, lásd fontolva bár, de nem haladva. Majd a levélből kiderül - mindegy, hogy milyen igeidőben lesz napos időnk -, volt-e, van-e, lesz-e bennünk annyi kurázsi, elszánás, erő, hogy alkalmasnak mutatkozunk, érdemesek vagyunk, úgyis, mint nagyérdemű, a csapatversenyre, nem ott, hol egy nemzet süllyed el, hanem egy valódi, tétre- és befutóra menő rendszerváltó-futásra, hát hol vagytok ti régi váltótársak, vagy végleg elvétettük? Gazdátlan a stafétabot, s a futás már vesszőfutás, az is marathoni távon!
Olvassák el, tisztelt Olvasók, ez a Nyílt levél, akár a nyitott könyv, vessék össze a benne megfogalmazott négy év summázatát a mindnyájunk által megélt jelennel, a várható közeljövővel, s akkor rájönnek: ha mi magunkat nem, akkor minket nem vált meg a dátum. Ez már csak ilyen fátum.
