A második világháború vége felé, valahol Pomerániában, a régi német-lengyel határ közelében játszódik a történet, az Ausztriáliában élő író új regénye. Hősei egy falusi kastélyban beszállásolt magyar huszárok, az otthontól elszakadt fiatalemberek, akik az értelmetlen háború még értelmetlenebbé vált végjátékában próbálják menteni életüket, lelküket, múltjukat, reménykedve egy kibírható megpróbáltatásokkal teli közeljövőben. Különös, szép szerelmi történet áll a regény központjában, az érzékeny, művelt, fiatal huszártiszt és a faluba szakadt és ott meggyökerezett tanítólány között. Háborús szerelem ez, néhány napig tartó, múlttal terhes, jövőtlen, de mégis életre szóló kapcsolat, soha el nem múló emlék. A szerelmesek körül szinte bensőséges kisvilág, a huszárok, megannyi színes, eleven figura, a kastély, a falu lakói, órák alatt szövődő és elmélyülő kapcsolatok, tétova beszélgetések, kártyacsaták, és disznóölés. S hogy mégsem idill az, amibe csöppentünk, arról nemcsak a távolról beszűrődő hadijelentések gondoskodnak, hanem az egész regényt belengő végzetszerűség, fekete kakas képében fel-felrémlő lidérc. Lesz-e jövő, milyen lesz, hol lesz? "Olyanok az idők, hogy minden lehet" - szól a regény befejező sora, és miután megjön a régvárt parancs, a századok felkerekednek, hogy farkaszemet nézzenek ismeretlen holnapjukkal.
