Kevés hely áll közelebb a brit örökségből az angolok szívéhez, mint az Új Erdő. Ez a nemzeti kincs most olyan krónikásra talált Edward Rutherfurd, a Sarum és a London világhírű szerzője személyében, aki a misztikumot és a legendákat a történelemmel ötvözve tárja élvezetes regény formájában az olvasók elé.
Az ország déli partjai fölött elnyúló, hatalmas medencében fekvő Új Erdőt nyugatról az Vaon folyó, keletről Southampton kikötője határolja. Az Erdő szívétől induló, hangásokkal, tisztásokkal tarkított, több száz holdas, lankás területet felölelő erdőségek egészen a Solent csatornáig érnek, amelyben évezredek óta ott ring a hűséges őrszem - a Wigh-sziget.
Az Új Erdőt mindig is titokzatos, majdhogynem misztikus helynek tartották az emberek. A regényen végigvonuló családok vérvonalát boszorkányok, csempészek, orvvadászok és árulók színesítik. Találkozhatunk jó családból származó úri hölgyekkel és alacsony származású erdei emberekkel; tengerészekkel és cisztercita szerzetesekkel. Míg a Lymingtonban élő Toltonok jóvoltából a kereskedőcsaládok életébe nyerhetünk bepillantást, addig a Moyles Court-i Lisle-ok és Penruddockok a nemességet képviselik. Generációk árulásainak, vérbosszúk sorozatának lehetünk tanúi; a szemünk láttára zajlanak le a szigetország életében meghatározó szerepet játszó háborúk, és mindezt természetesen, átszövi a szerelem és a szenvedély. A csúcspontot egy bűntény jelenti, amely alapjaiban rázza meg a Jane Austen korabeli Bath illedelmes, bár kissé képmutató társadalmát.
Hol nagy tetteket idéz a szerző, hol kicsiket, hol a parasztság szemszögéből láttatja az Erdőt, hol a nemességéből, így adva árnyalt képet azokról az eseményekről, amelyek meghatározó szerepet játszottak, sokszor nem csak az Erdő, hanem az ország életében is. Rutherfurdnek sikerült olyan képeket megragadnia, amelyek folyamatában tükrözik a titkokkal, hétköznapi csodákkal teli világ életét. A normannokat nem csak kegyetlen erdei törvényeik tükrében láttatja, hanem felvillantja olthatatlan vadászszenvedélyüket is. A szeszélyes János király mint a Beaulieu-i Apátság megalapítója jelenik meg a könyvben. A rettegett spanyol Armada szétverésének története a György korabeli Lymington eleganciájába siklik át. És magától értetődő módon, nincs olyan része a regénynek, amelyben ne lennének jelen az Erdő őslakói: a csapatokban legelésző szarvasok és pónik, és a hatalmas, majdhogynem emberi tulajdonságokkal felruházott tölgyek.
