A három esszé mindegyike Jacob egy-egy előadásának anyagából táplálkozik. A Mítosz és tudomány mondanivalója mit sem vesztett aktualitásából, sőt… Melyiknek mi a feladata, miként és milyen természetű válaszokat kínál az embernek az őt körülvevő érthetetlenre és felfoghatatlanra irányuló kérdéseire? Hol húzódik a határvonal, és meglehet-e a mitikus világkép a tudományos szemlélet nélkül, és vica versa?
Az Evolúciós barkácsolás egy roppant szellemes és találó metafora a természetes szelekció működésének ábrázolására. Jacob a tervszerű, precíz mérnöki munkával állítja szembe a barkácsolást, az alkotásnak azt a fajta megnyilvánulását, amikor „lássuk, mink is van és mihez kezdhetünk vele” alapon nyúlunk a dolgokhoz, és az újonnan tervezett, célirányosan fejlesztett eszközökre cserélés helyett hozzátoldással, átbütyköléssel javítgatunk a szerkezetünkön. Bármennyire is furcsának tűnik, a hasonlat tökéletesen áll a madarak szárnyának vagy éppen a szárazföldi élőlények tüdejének kialakulására.
Az idő és a jövő feltalálása címet viselő harmadik esszé az öregedés folyamatának genetikai megalapozottságán keresztül az idő dimenzióját vezeti be az evolúció folyamatának vizsgálatába.
