„Manapság a természet kimerül a különféle »jelenségek« (a fény, az elektromosság, a hő stb.) vonatkozásában elgondolt törvények összességében. Ezek minden spirituális jelentés nélkül, pusztán matematikai relációk által meghatározva, kaleidoszkopikusan tárulnak elénk. Ezzel szemben a tradicionális világban a természetet nem »gondolták«, hanem – mint egy nagy megelevenedett szent testet: mint »a láthatatlan látható kifejeződését« – megélték. A rá vonatkozó ismeretek inspirációkból, intuíciókból és látomásokból származtak, és – mint eleven »misztériumokat« – »iniciatikusan« közölték azokat; még ha olyan dolgokra vonatkoztak is, melyek – mivel értelmük elveszett – manapság banálisnak és közönségesnek tűnhetnek: például az építészetre, az orvoslásra, a földművelésre és így tovább.” (…)
„… aki csak néhány következtetésünkkel is egyetért majd, nem mulaszthatja el, hogy számot vessen fontosságukkal. Szinte egy új földrészt fog felfedezni, amelynek nem is sejtette létezését: egy különös, riasztó földrészt, amely tele van szellemekkel, fémekkel és istenekkel. Ezeknek a labirintusszerű káprázata lassanként egyetlen fényes pontban összpontosul: hogy maguknak a hermetikus szövegeknek a büszke kifejezéseit használjuk, a «király nélküli rassz», a «szabad» lények, a «kígyó és az anya urainak» «mítoszában»." (Julius Evola)
