Mindig mondták, milyen katartikus élmény volt 1956. Az én fiatalságomban nem volt ilyen. Emlékszem, mikor tizenkét éves koromban a szomszéd bácsi azt magyarázta, hogy a Széna téren lőtték az oroszokat. Nem értettem semmit. Biztosan rosszul mondja, s nem a magyarok lőttek az oroszokra, hanem az oroszok a németekre. És nem 1956-ban, hanem 45-ben.
Azóta persze sok mindent letisztult és a helyére került. De egy valami nem változott: mindig szerettem volna, hogy igazán közöm legyen 56-hoz. Ezért döntöttem úgy, hogy kiadom ezt a naplót.
A művészettörténet értelmezhetetlen háttér és történelem nélkül. Mindenhol igaz ez, de nálunk ezerszeresen. Sehol a világon nincs szorosabban összefonódva e két terület, mint Magyarországon. Történelem, történet - ez adja a mi igazi különlegességünket. A sűrű dráma, a sorozatos megtöretés, a kényszerű emigrációk, az állandó készenlét által érzékennyé tett psziché. Hogy az egyes életek nagy, történelem által kimért drámái után szinte mindig kijárt még egy-két ráadás. A 20. század magyar képző- és vizuális művészetét a történelemmel egybefűzve kell elmesélnünk. Ezen az úton juttathatjuk el a világhírig.
Az én szememben ez a napló művészettörténet.
Hatalmas erejük van a szimbolikus, érzelmeket megnyitó tárgyaknak. Nálunk ezek döntő többsége eltűnt, elkallódott, megsemmisítette őket az állandó útonlevés. Hiányzik a kézbe adható, kézbe fogható történelem. Pedig nagyon fontos, hogy átélhetővé tegyük a 20. század nagy motívumait: 1919-et, 1944-et, 1945-öt és 1956-ot. Szerintem ez a napló alkalmas erre.
Még megtalálásának körülményei is szimbolikusak. A szemétből vették ki. Az Ecseri piacon lelt rá mai tulajdonosa, a kiadás munkáiban is részt vevő művészettörténész, Molnos Péter. Egy eldobott, s a pusztulástól megmentett könyv, melynek írója - ha vannak is sejtéseink, a szöveg utalásaiból nyert információink - ma még ismeretlen. E könyv sorsa sok tekintetben analóg a magyar festészet újrafelfedezésének történetével. Eltűntnek hitt remekművek kerülnek elő, kiselejtezhető hulladéknak tartott alkotások kapják meg végre megérdemelt megbecsülésüket. Lassan helyükre kerülnek a dolgok. E könyv kiadásával ehhez a folyamathoz szeretnénk hozzájárulni.
Tudatosan nem alakítottuk át a naplót. Nem láttuk el jegyzetekkel, nem adtunk neki új, csábítóbb külsőt. Ez a könyv úgy hiteles, ahogy fennmaradt. Szakadásokkal, sérülésekkel, a múlt nyomaival. Nézzünk rá úgy, mint talált tárgyra, mint egy máig rejtőzködő üzenetre.
