Egy császárnak, majd a rokonának, illetve annak a fiának története egybefonódik. Mindhárman voltak német-római császárok, osztrák főhercegek, cseh és magyar királyok, bár ez utóbbi egyiküknek sem ment könnyen. A korszak, amelyben éltek, a vallásháborúk ideje, vad volt és kegyetlen. Egy hatalmas, európai méretű összecsapás szántotta fel a kontinens országainak többségét, a hadseregek - kisebb-nagyobb megszakításokkal - harminc éven keresztül viaskodtak. A magyar királyoknak pedig közben számos gondjuk támadt úgy otthon, Ausztriában, mint itt nálunk Magyarországon. Három ember, három különböző megközelítési mód. Volt közöttük inkább kompromisszumokra hajló személyiség, volt, aki leginkább csak az erőszak nyelvén értett, és volt finom lelkű költő, zenész, a festészet barátja, a világbéke apostola - hogy aztán élete végére sokban ő is hasonlóvá váljon felmenőihez. Ezek azok a Habsburgok, akik újra és újra szembekerülnek országaik rendjeivel - nemcsak a magyarokkal -, és igyekeznek a maguk módján megzabolázni őket, ahogyan azt tették is meglehetősen „radikális módon" Csehországban. Csak éppen a törökkel nemigen harcolt egyik sem. Hogy mennyire voltak ők „magyar királyok" - ítélje meg az olvasó.
