Kik azok a macsigengák? Szűkebb földjükön, Peruban is alig ismerik őket. Őserdei indiánok, akik időtlen idők óta az Amazonas forrásvidékén élnek, ma is ősi körülmények között. Hazájuk nincs, mert nem ismernek határokat, de övék a trópusi vadon egész birodalma. Ki tudja, hányan vannak, ki tudja, hol vannak? Hiszen örökké vándorolnak, csoportokra szakadva - így is mondhatnánk: az őserdő mélyén diaspórában élnek. És azért élnek még egyáltalán, mert örökké vándorolnak. Azért macsigengák, azért mások.
Az írást nem ismerik, s amit egymásról, a múltról, a világról meg a túlvilágról tudnak, azt a beszélőtől tudják, a macsigengák krónikásától, aki a törzs élő emlékezeteként, szótáraként, mesetáraként, hírszolgáltató intézményeként az egyetlen összetartója ennek a szanaszét kószáló népnek.
Róluk szól Mario Vargas Llosa újszerű és meghökkentő regénye, egy krimibe illő nyomozás fordulataival. A történetből az derül ki (de nem ez a poén), hogy másnak lenni Peruban sem könnyű.
