Az elmúlt évtizedekben számtalan könyv jelent meg az 1920 és 1945 között fennállott Magyar Királyi Honvédséggel kapcsolatban. Vannak, amelyek levéltári forrásokra támaszkodva kívülről, objektíven mutatják be kialakulását, fejlődését, szervezetét vagy alkalmazását a II. világháborúban. Más írások a honvédség egykori tagjainak: tábornokoknak, tiszteknek vagy éppen legénységi állományúaknak tollából szubjektíven számolnak be arról, hogyan látták a honvédséget belülről.
E kötetalapjául egy, a második világháborúban hősi halált halt honvédtiszt, Molnár Andor százados dokumentumokból és elsősorban fényképekből álló hagyatéka szolgál. Az ehhez hasonló gyűjtemények döntő többsége a háborús pusztítások, az emigráció, a kitelepítések vagy egyéb kényszerköltözések során elveszett, megsemmisült. Az 1944 áprilisában a Kárpátok előterében hősi halált halt Molnár Andor hagyatékára más sors várt. Tekintettel arra, hogy a családfő, aki gyanús lehetett volna a háború utáni kommunista hatalom birtokosai szemében, már nem élt, apósa és felesége pedig közmegbecsülésnek örvendő tanárként dolgoztak, nem keltették fel a mindig gyanakvó biztonsági szervek érdeklődését. Így a Molnár Andor katonai pályáját dokumentáló fényképek, iratok, bár elrakva, de épségben vészelték át a háborút követő évtizedeket. Százada élén rohamozva Tlumczyknál 1944. április 23-án aknaszilánktól találva olyan súlyosan megsebesült, hogy másnap meghalt. Holttestét az elfoglalt Nadwornán katonai tiszteletadás mellett az újonnan kialakított hősi temetőben temették el. Azonban nem nyugodott sokáig bajtársai körében. A 4. gépkocsizó lövészzászlóalj parancsnoka, Gallay Emil őrnagy még a nyár folyamán módot talált rá, hogy földi maradványait a zászlóalj egy másik tisztjével együtt hazajuttassa.Nagy „M”-mel jelölt koporsóját hazai földben, a kunszentmiklósi temetőben családja, ismerősei körében helyezték örök nyugalomra.A kötetből egy olyan katonatiszt életútját ismerheti meg az olvasó – nemcsak szövegből, hanem képek alapján is –, aki egy igen nehéz korban teljesítette katonai esküjében vállalt kötelességét, békében és háborúban „becsülettel élt és halt.”
