A külföldi, aki manapság Bulgáriába látogat, sétál Szófia utcáin, bebarangolja Plovdivot, elmegy a Rilai-kolostorba és a tengerpart híres üdülőhelyeire, észreveszi a gyáróriásokat, a szépen megművelt földeket – egy korszerű európai országról, egy hagyományait és vendégeit szerető népről szerez benyomásokat. Nagy Károly az MTI és a Népszabadság tudósítójaként nyolc évig élt Bulgáriában. Könyve nem szokványos útirajz, több annál: történelem, néprajz, művészettörténet es az újságíró élményeinek ötvözete. Az újságíróé, akinek minden sorából Bulgária szeretete és alapos ismerete sugárzik.
„Objektivitásra törekszem. De azért senki ne hagyja becsapni magát. Hiszen azt írom meg, amit én tudok, amit én érdekesnek ítélek. A könyvemben megszólaló emberek az én ismerőseim, s azt mondják el, amit az én emlékezetem őrzött meg az emlékeket ritkító évek során.
A tenger es az idő élménye is az enyém, ahogy rádöbbentem ikertestvér mivoltukra, amikor Szozopol szikláinak magasából néztem alá.
A tenger végtelenje nem a tér, hanem az idő végtelenségének igézetét nyújtja; a gyors múlásában is örökké tartó időét. Szorongató és gyönyörű, hogy ugyanazt látom, amit két és félezer éve a Milétoszból jött Anaximandrosz, a városalapító látott… és évszázadok múlva Periklész, amikor a peloponnészoszi háborúban Apollónia szövetségét kereste… és újabb évszázadok múlva Pál, a keresztényüldözőből lett ékes beszédű apostol Thesszalonikébe igyekezvén… és újabb évszázadok múlva az Ázsiából érkezett bolgár honfoglalók… és újabb évszázadok múlva a hódító törökök… És most az én gyermekeim építenek homokvárat a hullámverte parton, önfeledten és komolyan, mintha örökké tartana a perc…”
