Nyisztor Zoltán visszaemlékezéseinek második kötetében a szerző ugyanazzal a lebilincselő stílussal folytatja saját életének és korának leírását, amellyel előzőleg abbahagyta. Nem szerves folytatást írt a könyvéhez, hanem annak kiegészítését tette közzé emlékfelvillanások formájában. Életét több korszakra bontja, és az azokhoz kötődő, rengeteg anekdotaszerű emlékkel és élménnyel még teljesebbé tesz egy olyan kort, amely már-már az elsüllyedt Atlantisz távolságába került korunk emberétől.
Megfiatalodik, aki olvassa – írta a kötetről a megjelenéskor egyik méltatója 1973-ban az Új Európa magazinban. Majd a Vasváry Gergely álnéven publikáló Csonka Emil így folytatja: „Nyisztor villanásszerűen dob oda egy-egy epizódot, alakot, történetet. Könyve amellett néprajz és korrajz, és ellentétben sok néprajzos munkával, hihetetlenül élvezetes és szórakoztató. Útleírásnak is elsőrangú. Ami ebben a kötetben dél-amerikai, balkáni, közel-keleti és ázsiai emlékként, néhány élvezetes oldalon, elénk kerül, mintha ajándékba kapott repülőgépjegy lenne világkörüli utazásra. (…) Politikai ítéleteiben Nyisztor még mindig kérlelhetetlen és hajlíthatatlan. Szabó Dezső-i nagy elfogultságai miatt műve nem mindig alkalmas forrásmunkának, de haragja mindig szent harag. És még ha a hitviták invektíváira emlékeztető szenvedéllyel taglóz is le egy-egy közéleti nagyságot, kort vagy kormányt, ezt sohasem hamisan vagy képmutatóan, hanem mindig mély egyéni meggyőződéssel teszi.
Az olvasó legnagyobb élvezete az írónak ez az őszinte szenvedélyessége. Nyisztor a született hírlapíró és a vérbeli író, aki lát, megfigyel, megjegyez, tolmácsol és ír –, ír a bölcsőtől a koporsóig.”
