Ottlik Géza nem szeret írásairól beszélni. Egyszer azt mondta Hornyik Miklósnak egy interjúban: "Az író ne beszéljen, ne magyarázza a művét, mert az körülbelül olyasmi, mintha viccet magyaráz." Mégis, valahányszor sikerült szóra bírni, mindig a műveiről szól, arról az írói magatartásról, szemléletről, amely nála azonos a művel. Ugyanebben a Hornyik Miklós-interjúban olvashatjuk a Drugeth-legenda ürügyén: "...amit én a gyerekkor boldogságának tartok, az nem a játék. A világ a létezés. A hosszú, unalmas délutánok - (ugye?). De ez hosszú téma - az unalom boldogsága. A játék méltósága - ami már -felnőtt- dolog a gyerekben is - talán az, hogy minden játék lényegében, vagyis szabályaiban, előírásaiban, szerkezetében: szellemi konstrukciója az embernek, tehát valami, amiben anyagi kötöttségünk fölé emeljük magunkat. Szabályaival, -jogszokásaival-, szigorával, előírásaival minden játék fenntartás nélkül tisztaságra törekszik - sportszerűségre, korrektségre, sőt erkölcsi kényességre."
