A "nürnbergi huszonkettő" már fogalommá vált a háborút személyes tapasztalatokból már nem ismerő nemzedék számára is, pedig közülük csak tizenkilencen kapták meg megérdemelt büntetésüket: tíz az akasztófát, (ketten öngyilkosságot követtek el), hét sokéves börtönt. Mert a náci háborús bűnösök megmenekítése a felelősségre vonás alól már ott, akkor megkezdődött Fritzsche, von Papen és Schacht felmentésével. Nem volt tehát okuk különösebben félniük a német fasiszta állam- és pártapparátus kisebb rendű és rangú beosztottainak.
Przybylsky a Nürnberg utáni perek sorát tárja az olvasó elé. A vádlottak nevei közül sok még ma is ismerősen cseng: Alfired Krupp von Bohlen und Halbach az egyik haszonélvezője volt a koncentrációs táborokba hurcoltak ingyen munkaerejének; Otto Hunsche a "zsidókérdés végleges megoldásának" egyik fő felelőse volt Fritz Wöhrn a Birodalmi biztonsági főhivatal alkalmazottjaként irányította a tömegmészárlásokat; Werner Heyde a hírhedt eutanázia-gyilkosságok szellemi irányítója. Vád alá helyezik az SS kommandóinak tagjait is, akik Lengyelországban és Szovjetunióban sok ezer ember haláláért felelősek. De valamennyien "megússzák" az akasztófát, hisz rögtön a háború után a Német Szövetségi Köztársaság egyes vezető körei a háborús bűnösök amnesztiájáért szállnak síkra. Pryzbylsky azt vizsgálja, hogyan merült feledésbe Nürnberg szelleme az NSZK-ban, s hogy pusztán történelem-e ma már mindaz, ami a nürnbergi igazságügyi palotában történt...
