- Kérem, én itt fogok vacsorázni, mert abba a Szodomába nem megyek be - mondta Félix, és vágyó pillantást vetett a bár felé.
- Szívesen tálalunk itt is, de csak egy fél darabka sovány hal van kint, amit a szakácsnő tett el magának, mert fogyókúrán van.
- Tessék? Egy ilyen előkelő hotelben?
- Sajnos nem számítottunk hittérítő vendégekre. A mi lakóink bűnös emberek, ma, pénteken sem esznek böjtöst, és csak olyan ételeink vannak, amit hittérítő úr undorral utasítana el: rosbiff, csirkekotlett currymártássa. pulyka és hasonlók.
A hittérítő úrnak valósággal folyt a nyála egy kis rosbiff vagy pláne kotlett urábn (curryszósszal!) de szomorúan ezt mondta:
- Hozza csak... azt a kis halat, vízben főzve...
Kororan ült ott a kisasztal mellet, és szerette volna a haját tépni.
- Bocsánat, hittérítő úr... özvegy Relliné vagyok...
Egy hatalmas, jó alakú, markáns, de csinos arcú nő állt előtte, vészesen villogó szemmel és nagy fehér fogakkal.
- Nem tudtam szabadulni a hatása alól... Amit az imént tett, olyan ijesztő és nagyszerű volt...
- Harc a világi bűnök ellen... - és türelmetlenül forgatta a fejét a pincér után, mert már a böjtös is jólesett volna, csak hoznák!
- Nekem szükségem volna valakire, egy emberre, akivel őszintén beszélhetnék. Kérem, ha van számomra egy fél órája, hallgasson meg, és...
- Most majd vacsorázom - jegyezte meg, mert jött a pincér a hallal.
