Szokatlan országjárásra hív ez a könyv. Szokatlanra, mert nemcsak lengyel tájakat, érdekes történelmi epizódokat, különböző népszokásokat mutat be, hanem azt is, ami mindezeket egységbe fűzi: az ország hangulati egészét. Sebők Éva színes írói egyéniségével harmonikusan eggyé ötvözve tudatos szerkesztést és ösztönszerű figyelést, beható analízis tárgyává tett egy hangulatot: a lengyelség nehezen bemérhető fogalmát. Tulajdonképpen költői téma. És a szerző, akinek nevéhez a nagy Mickiewich-eposz, a Pan Tadeusz első megjelent magyar fordítása, valamint csaknem félszáz prózai és vereses lengyel mű magyar újjáalkotása fűződik, nem tagadja meg lírai énjét sem, a sorok között ott lappang, pulzál a költészet.
Aki ismeri Sebők Éva gyermekirodalmi munkásságát – a nívódíjjal kitüntetett Mimózát és Boholyt, valamint a Hangmadarat, Volt egyszer egy kisfiút és Koboldost – már sejtheti, hogy ebből a könyvből sem maradhatott ki az a sajátos humor, mely stílusára annyira jellemző. Miközben a szerző „lengyel lantot” penget, igen gyakran keletkeznek olyan hangulati fénytörések, melyekben vidámság szivárog a bánat és lehangoltság a jókedvbe.
Sebők Éva hidat ver a parkok, szerelmek és esők „fogalmi” Lengyelországa meg az események, helyek és szokások „reális” Lengyelországa közé. Olyan hidat, mely nemcsak kapcsolatot, de egységet is teremt a két part között. Az olvasó, közeledjen akár útikönyv, akár költői vallomás elvárásával – megtalálja, ami hozzá szól.
