Sok vita folyt már mind a sajtóban, mind társadalmi körökben is arról, hogy komoly tudomány-e a grafológia, vajon csak a napi divatot szolgálja, vagy pedig megállja helyét a gyakorlati életben is? Nyújt-e kétségtelenül emberismeretet, és bele tud-e világítani az emberi lélek mélységeibe? Hogy ez tényleg így van, azt Soltész István e munkája frappánsan dokumentálja. Feltárja előttünk a világ legkitűnőbb grafológusainak rendszereit, munkásságuk és megállpításaik eredményét, és azokat a módszereket, melyekkel megállapítani törekedtek az írásból az élet rejtelmeit és az egyén sajátosságait.
Az embernek szembe kell végre néznie önmagával. Vannak dolgok, amelyek megoldódnak, vagy megszűnnek, ha nem is foglalkozunk velük, de az emberismeret-önismeret megbosszulja magát, ha hátat fordítanak neki. Az egész világűrt be lehet utazni széltében-hosszában, mégsem találja meg az ember a számítását, ha a hibáit magával viszi. Ha viszont azt kikutatva felismeri, és korrigálni tudja, a Föld legkisebb csücskén is boldog lesz.
Ezért remélhetőleg az íráskutatás tudománya, mely még mindig a fejlődés stádiumában van, nagy szerepre hivatott az emberi művelődés történetében. Mindazok, akiknek érdekük, hogy közelebbről megismerjék embertársaik értelmi, akarati éeltét, érzületét és jellemét, a grafológiához fognak folyamodni. És ebben a törekvésükben nélkülözhetetlen segédeszközt fognak találni ebben a nagystílusú, átfogó és praktikus munkában.
