Thornton Wilder amerikai írót (1897-1975) Kosztolányi Dezső fedezte fel a magyar közönség számára, 1928-ban.
Remekműként köszöntötte a Szent Lajos király hídjá-t - "olyan alkotás, írta, mely nem minden évben, de nem is minden évtizedben terem", "érzéseket közöl, oly közvetlenül, hogy arcomon végigcsorog a könny" -, és tisztelete jeléül menten le is fordította a regényt, a szeretet apoteózisát. "Péntek délben, 1714. július 20.-án Peru legszebbik hídja leszakadt, s öten, akik éppen átmenőben voltak, a mélységbe zuhantak" - ez a katasztrófa a regény kerete, és Wilder az öt szerencsétlenül járt személy életét teszi vizsgálata tárgyául: azt feszegeti, vajon véletlen volt-e, hogy épp őket és épp akkor érte a végzetes szerencsétlenség - vagy isteni rendelés. "Akár véletlen - írja Thornton Wilderről szóló tanulmányában Rónay György -, akár gondviselés: marad az egyetlen értelem - a szeretet."
Mert - és ezt már Wilder mondja: "Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme."
