Lázadó istenkeresőként szólal meg ebben a kisregényben Tomasso Landolfi, a XX. század olasz irodalom legkülönösebb alakja. A bűn és a bűnhődés nagy kérdéseit eleveníti fel újra, s bár bűnös-ártatlan kis állathőse védelmében itt még csak a földi ítélkezőkkel vitázik, hőse hangján előadott, zaklatott védőbeszédében már fölsejlik későbbi nagy pöre Istennel. A lét súlya alatt mindinkább úgy érzi, hogy őt is hasonló ítélet, a Teremtő ítélete sújtja, s bár szenvedélyesen protestál, a rárótt büntetést önként teljesíti: lassanként teljes magányba vonul. Családi köréből nem mozdul ki, minden társaságból elmarad, telefonhívásokra nem válaszol, könyveinek belső borítólapjáról letiltja fényképeit és a kiadói fülszövegeket. Végérvényesen írásaiba zárkózik, oda, ahol kivételes nyelvművészetével és páratlanul gazdag anyanyelvismeretével az olasz próza egyedülálló értékeit teremti meg.
