Varga Domokos, a mi családszerető, otthonszerető „Apjánk" 2002. június 12-én végleg elcsavargott. Itt hagyott minket, földi halandókat. Itt hagyta összes műveit is, ahogy ezt a csupa költészettel átszőtt regényét, melyben maradandó emléket állít a menhelyről menhelyre szalajtott, anyátlan-apátlan maradt nemzedéknek.
A háború épp hogy véget ért. Szüleiket vesztett csavargó gyerekek csatangolnak országszerte. Belőlük gyűjt össze egy csapatot Nagyfőnök (kevésbé ünnepi nevén Bőrzsák). Jön Kovboj, Tululu, Kacsa, Suszti, Paraszt, Púci, Kabala, Mózsi, Tuskó, Lesnyák, Frutti s a többiek, úgy megtöltik a nekik rendelt rozzant tanyát Debrecen határában. Ebesen, már alig férnek. Arról álmodoznak: falut alapítanak. Fiúkfalvát, ahol csupa hozzájuk hasonló volt csavargó él majd a maga uraként, a maga kenyerén. De az élet szétfoszlatja a reményeket. Közben mégis eltelik egy esztendő marakodással, verekedéssel, ökörigázással, kúttisztítással, kincskereséssel, tűzoltással, szerelemmel, ábrándozással, betlehemezéssel, szilveszterezéssel, disznóöléssel, fázással, éhezéssel, tetűropogtatással, nyúl- és patkányvadászattal, kétszeri költözéssel, sokszori csalódással... Mindennek a sírós-nevetős krónikája ez a könyv.
