Sanghaj, Kína, az ezredfordulón. Máglyák lobbannak fel szerte a városban, hogy porrá égessék az elmúlt időszak legnagyobb vihart kavart könyvének, a Sanghaj Babynak negyvenezer példányát, megkísérelvén megakadályozni, hogy ez a "velejéig romlott, dekadens" írás eljusson az olvasóközönséghez. De a mű titokban tovább terjed, a lángok csak erősítik a regény és szerzője kult-státuszát. Miről is szól ez a könyv? Ki lehet az a huszonöt éves írónő, aki írásával ilyen indulatokat szabadított el? Az önéletrajz-jellegű regény főhőse, Coco, egy fiatal írónő, aki két férfi - egy introvertált, kábítószerfüggő kínai festő, és egy sármos, családos nyugati üzletember, a lelki kötődés és a perzselő testiség - között "ingázva" keresi önmagát és élete értelmét, ismeri meg vágyait, és fedezi fel saját szexualitását. Mindkét kapcsolat eleve bukásra ítéltetett, és az átélt örömök és szenvedések, a múló boldogság és szerelme tragikus halálának kapcsán Cocóban végre megfogalmazódik a minden embert ősidőktől fogva foglalkoztató kérdés: Ki vagyok én?
Wei Hui így vall magáról és könyvéről:
"Nagyon szigorú családban nőttem fel, ráadásul első egyetemi évem felért egy katonai kiképzéssel. Az ezt követő események természetszerűen következtek be. Fellázadtam, teljesen megvadultam. Ennek a korszakomnak állít emléket ez a könyv. Saját nemzedékem hangját kutattam, mert éreztem, hogy még soha nem volt ilyen áthidalhatatlan a generációs szakadék, amely elválasztja egymástól szüleink nemzedékét és bennünket, akik a hetvenes években születtünk."
