Mi ez a könyv, amit az olvasó a kezében tart? Jajkiáltás magyarságért, a világ négy sarka felé, Óceánon innen és túl. Az elűzött-elbujdosott-elvesző gyermek jajkiáltása anyja után. A küzdő-fuldokló magyar fohásza Istenhez, miközben elmerül. Hány millió magyar menekül, tűnik el a népek tengerében! Idegenek segítő keze, de más nép, idegen környezet, a mindennapi élet beolvasztó működése, meg a "felelős" magyar kormányok brutális közönye. És még jó, ha csak közönye! Fellebbezés ez a nemzet lelkiismeretéhez, önmagunkhoz, akik, mint e könyvet, kezünkben tartjuk sorsunkat. "Megkérdezték tőlem, fáj-e az otthon. Ilyenkor nagyon fáj. Úgy fogok meghalni, fájó lélekkel, az otthonra gondolva."
A harmadik ág több mint félszáz ország ezernél több elbujdosott magyarjának sorsában beszéli el, hogy mik történtek, jaj mik is történnek velünk.
A magyar népesség létszámának alacsony szintjén, ahogy elérünk a holtpontra, létezésünk zuhanássá válik. Micsoda abszurd dráma a vég előtt: az emigráció az anyaországtól várja az utánpótlást. Zuhanás közben az anyaországi magyar Tompa Mihályt idézi az emigráns magyarnak: "Neked két hazát adott a végzeted, Nekünk csak egy – volt! az is elveszett!"
(A kiadó)
Utoljára háromszázötven évvel ezelőtt hangzott fel a Jajszó, Zrínyi kiáltása, s Kodály Zoltán 1955-56-ban kórusművében visszahangozta:
"Látok egy rettenetes sárkányt, mely méreggel, dühösséggel teli, elragadja s ölében viseli a magyar koronát. Én, csaknem mint egy néma felkiáltok, ha kiáltásommal elűzhetném ezt a dühös sárkányt, kiáltván: Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet! Szegény, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon. Hogy senki utolsó, halállal való küszködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül én vagyok-e őrállód, vigyázód, ki megjelentem veszedelmedet? Nehéz ugyan e hivatal nékem, de ha az Isten hazámhoz való szeretetet rám tette, ímé kiáltok, ímé üvöltök, Hallj meg engem élő magyar! Ihon a veszedelem, ihon az emésztô tûz. Magyarok! Ti néktek szólok"
(Zrinyi Miklós-Kodály Zoltán)
E jajkiáltást Gazda József könyvében1000 mai magyar kórusa erősíti fel: "Ihon a veszedelem, ihon az emésztô tûz!"
