Trilógiám befejező kötetét tartja kezében a kedves olvasó. Jócskán különbözik ez az előző kettőtől. A mából visszatekintve a 60-as és a 70-es évek csalókán nyugalmasnak tűnnek, holott meglehet, egyáltalán nem voltak azok. A 80-asak azonban biztosan nem. Politikai értelemben az 1980-nal kezdődő és 1989-cel végződő évtized hangulata fűtött, olykor túlfűtött volt. Nem is annyira amiatt, ami a felszínen látszott, inkább azért, ami a hidegháború hamuja alatt parázslott. Az olvasó ebben a könyvben a Kádár-rendszer végnapjait (amelyek sokáig egyáltalán nem látszottak végnapoknak) követheti nyomon, egyszersmind az egész szocialista rendszer széthullását a Szolidaritás megszületésétől a berlini fal leomlásáig.
Ez a kötet abban különbözik az elődeitől, hogy közvetlenebbül érinti a fiatalabb, "negyvenes " nemzedéket. A 80-as évekhez értelemszerűen jóval több személyes élmény és érzelem tapad. Erős a gyanúm, hogy bizonyos pontokon vitákat kavarhat majd. Ebben jó előre vállalom a magam felelősségét. Már írás közben éreztem, hogy az a hűvös, ironizáló távolságtartás, amire azelőtt két könyvben törekedtem, fogalmazzunk így, cserbenhagy. A 80-as évek második felében a TV Híradó főszerkesztőjeként annyira benne éltem a politikában, és olyan határozott vélemény fejlődött ki bennem az akkori történésekről, hogy önmagamnak és az olvasónak is hazudtam volna, ha a jó két évtizeddel később leírt szövegből egyszerűen „kivonom" akkori önmagam. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a könyv politikai fejezetei megfelelnek a tárgyilagosság követelményének.
Ami 1989 után történt, az már más mese, más környezetben, más szereplőkkel. Sokak életében 1989-cel lezárult egy nagy-nagy fejezet. Nota bene: az enyémben is. A folytatást ezért másokra hagyom.
Búcsúzóul: a trilógia előző két kötetének sikerén felbuzdulva ajánlom e harmadikat is régi és új olvasóim figyelmébe.
