Scitovszky János hercegprímás 1857. augusztus 14-én a következő szavakkal kezdte püspökeihez intézett körlevelét: „A magyar vallásos irodalmat illetően a legérzékenyebb hiányosság az egyháztörténet terén van." Sajnos, ez a megállapítás részben még ma is helytálló. Igaz, ilyen tárgyú művek kiadására a II. világháború utáni évtizedekben nem nyílt lehetőség, s ha mégis megjelenhetett néhány egyháztörténeti munka, a fennálló rendszer cenzorai gondosan kitörölték a marxista-leninista ideológiával összeegyeztethetetlen részeket. Ennek fényében érthető, hogy Adriányi Gábor könyvének első kiadása (1974) csak önerőből jelenhetett meg - Münchenben. Az egyháztörténet kézikönyve egyetlen kötetbe sűríti kétezer év eseményeit. Ilyen körülmények közt az anyag tömörítése ugyan felveti a válogatás problémáját, ám a szerzőt ebben nem egyéni, hanem tárgyi szempontok vezették. Műve így a terjedelemhez viszonyítva maximális teljesítményt nyújt, különösen, ha figyelembe vesszük a bőséges irodalomjegyzéket, mely lehetőséget ad arra, hogy az olvasó a felvetett problémát tovább tanulmányozhassa. Adriányi Gábor az első kiadás után negyed századdal kibővítette könyvét az elmúlt időszak eseményeivel, így a Szent István Társulat a kézikönyv új kiadásával 2000 év történetének naprakész krónikáját adja az Olvasó kezébe.
Az egyháztörténet címet viselő legrégibb mű caesareai Euszebiosznak, Constantinus kortársának az írása. De az a tudomány, amelyet ma jelölünk ezzel a tiszteletreméltó névvel, nem nyúlik vissza korábbra a 18. századnál. Ami a régebbi történetírást a mai, tudományos egyháztörténetírástól megkülönbözteti, az nem csupán a - legfeljebb nyomokban tetten érhető - alapvető kritika hiánya vagy a történetírói célkitűzéssel párosuló apologetikus és polemikus törekvés, illetve az ebből adódó erős szubjektivitás, hanem mindenekelőtt az, hogy teljesen másban látta feladatát, mint a mai történetírás. A régi történetírói felfogás szerint az egyház természetfölötti módon jött létre, kezdettől készen adva volt, és nincs alávetve formálódásnak. Története historia sacra, amely lényege szerint különbözik minden más, pusztán evilági történettől. Miként az egyházban Isten munkálkodik, úgy az egyházellenes hatalmakban az ördög és a démonok. Így a történelem lényegében földöntúli erők harca, amelyek közvetlenül avatkoznak be a földi eseményekbe. Az elszigetelt történések, amennyiben nem hatnak közre bennük túlvilági erők, csupán esetlegesek. Csak tények és ezek sorozata létezik, nincsenek nagy, mindent átfogó összefüggések, nem létezik fejlődés sem. A történelem nem más, mint "érdekes események" sora.
