A hét testvér a finnek számára azt jelenti, amit a mi számunkra a Lúdas Matyi, a Zalán futása és a Bánk bán, vagyis a finn irodalom első és immár végérvényesen legjelentősebb klasszikus "regénye". A mi reformkorunkat juttatja eszünkbe, s ez a jogos összevetés, továbbá a műfajok összemosódása éppúgy utal a múlt században elindult finn társadalmi fejlődés sajátos kezdeteire, mint Kivi kísérletének egyedülálló és megismételhetetlen voltára. A mintegy hét évszázados svéd uralom után Finnország 1809-ben a cári Oroszország nagyhercegsége lett, s csupán a XIX. század közepe táján indult el a finnek nemzetté válásának folyamata. Ekkor kezdődött az ő reformkorszakuk, a svéd polgárság vezetésével, viszont a feudális örökség hiányával. Kivi kísérelte meg első ízben a kor központi problémájának nagyszabású epikus ábrázolását, azt: hogyan indul meg a bizalmatlan, visszahúzódó parasztság a polgárosodás, a fejlődés útján. Kivi egész írói pályája öt-hat esztendő volt, majdnem olyan rövid és tragikus, mint Katonáé nálunk, de ez a rövid időszak elég volt ahhoz, hogy maradandót alkosson, s megírja többek között a finn műpróza első nagy művét. Kivi a finn népet akarta megszólaltatni, ezért került "regényébe" annyi népmese, bökvers, közmondás, ezért ragyog benne olyan csodálatos színekben a finn táj és főként ezért a sok dialógus: a hét Jukola fiú szavaival ott veszekszik a finn parasztság, az egész finn nép. Ez a különös, heterogén műfaj, melyben epika és dráma, vaskos komikum és törékeny líra keveredik gazdag bőségben, érthető számunkra, hiszen tudjuk, hogy Kivi előtt nem volt finn nyelvű irodalom, s éppen ezzel a regénnyel vetette meg mindennek az alapját: versnek, drámának, epikának. Több mint száz éve, hogy A hét testvér megjelent, de frissességéből, hatásából mit sem veszített, s népszerűsége folyton növekszik.
