Hogy mikor is bukkant fel először honunkban a paródia kifejezés? És a tudós Szótár mottóként idézett értelmezési lehetőségei közül melyiknek a közegében? Őszintén megvallom, hogy nem tudom, de talán nem is lehet azt már pontosan kinyomozni. Mindenesetre már jóval Karinthy Frigyesnek – Kosztolányi Dezső kifejezésével – „egy egész kritikai üteget pótló” Így irtok ti-je előtt is olyan csodálatos irodalmi paródiák születtek, mint amilyen – például – az Arany Jánosé Lisznyai Kálmánról, és a Lisznyai fitogtatóan egyszerűsködő modorának lemeztelenítésén keresztül a Petőfi lelkét a Petőfi-formákból kitoló „petőfieskedés”-ről. Bizonyos értelemben maga Lisznyai is paródiákat írt, ő azonban olyanokat, amelyeket az Idegen szavak és kifejezések szótára a 2. pont szerint értelmez. Arany ily módon a paródia paródiáját alkotta meg, mint ahogyan aztán Karinthy is, amikor, például, Szabolcska Mihályt – a haladásellenes, művészetellenes és nem utolsósorban Petőfi-ellenes Petőfi Társaság dísztagját – úgy „utánozta”, hogy bebizonyította: milyen további zsákutcákon át haladt „előre”, fél évszázad alatt, a „petőfieskedés”. Egy lángész egyszerűségéből, forradalmi népiségéből „Költőcske Mihály” ajkán már a bambaság nyílt dicsérete, nyárspolgári közhelyek apoteózisa lett. Ha úgy tetszik tehát, a Szótár paródia címszava 3. pontjának is megfelelt a meghamisított Petőfi nevében Adyra acsarkodó Szabolcska Karinthy-féle, kiparodizálása. Csak éppen arra ment ki a „játék”, hogy nyilvánvalóvá tegye: amit Szabolcska komoly és szent dolognak hirdet, azok – nevetségesek, gyilkos gúnyt érdemlőek a XX. században.
