Antalfai Márta – A női lélek útja mondákban is mesékben
könyvismertető
Antalfai Márta, a jungi analitikus szerző egy rendkívül komplex és áthidaló elemzést közölt ebben a könyvben. Az írás első felében a szerző a meseelemzéshez szükséges fogalmakat tisztázza, majd rátér annak a mesének az elemzésére, mely jól szemlélteti a női identitás kialakulását. Az elemzés gerincét alkotó mese mellett számos más történet is említésre kerül, melyet a könyv utolsó hetven oldalán olvashatunk el. A fentebb említett „főmese” Az istenhegyi székely leány című történet, mely a mondának és a mesének keveréke, itt Jókai Mór erdélyi gyűjtése nyomán szerepel.
Ezen a mesén keresztül mutatja be a szerző a női személyiségfejlődés útját a gyermekkortól a felnőttkorig bezárólag. De kezdjük talán azzal az ismertetőt, amivel maga a szerző is kezdi, hiszen a könyv első felében tisztáz bizonyos fogalmakat az olvasó fejében, elsősorban a jungi megközelítésből nézve.
A mesék ősi mitikus alaptörténetekből származnak, és örök archetípus struktúrákat, szimbólumokat (pl.: barlang, tenger, hegy, boszorkányok, tündérek, sárkányölő ifjak) hordoznak magukban. Ezek a szimbólumok kollektív képzetek, minden ember számára hasonló jelentéssel bírnak. A személyiségfejlődés egyes szakaszaihoz rendelhetőek a komplexusok, melyek az adott szakasz életproblémáját képviselik. A mesék történései, az egyes szakaszokat írják le, a komplexusok pedig szimbolikus formában fejeződnek ki a történetekben.
A szerző két fejezetet is szentel egyrészt a mesékben, másrészt a mitológiában, történelemben megjelenő női archetípusok bemutatására, illetve kulturális antropológiai aspektusból is tárgyalja a nőiesség fejlődéstörténetét.
A nők mitikus tisztelete azzal párhuzamosan szorult háttérbe, hogy az emberiség felismerte, a férfinak éppoly jelentős szerepe van az utódnemzésben, mint a nőknek. A későbbi indoeurópai törzsek eposzaiból már nyomon követhetőek a negatív női archetípusok formái – a leigázandó, félelmet keltő szirének, hárpiák és boszorkák. A nőiség tehát egyaránt jelenthette a pozitív, védő, támasztő tápláló, és a negatív elnyelő démonikus hatalmat. A monoteista vallások elterjedését követően a bálványimádás büntetendő cselekedetté vált, a segítő és ártó női istenségek képei megsemmisültek, az egy Isten képe férfias jelleget öltött. A nőiség arca a kereszténység történetében kettéhasadt – egyrészt megjelent a szeplőtelen, érintetlen-ártatlan „csupaszív máriai” archetípus, melynek árnya a bűnös alárendelt, boszorkány képe lett. A negatív női princípiumot megtestesítő nőistenek végképp kiűzettek, elfojtás alá kerültek a kereszténység kultúrájából.
Bemutatásra kerül tehát Jung fogalmainak nagy része; többek között az anima és animus fogalmak, a pszichét alkotó négy funkció és az ezekhez rendelt nőképek - az intuítiv, tápláló anya, Éva, a csábító, érzékelő Heléna, az érző, szerető Mária és a gondolkodó, bölcs Szófia. A női személyiségfejlődés útja érinti mind a négy női minőséget, így mind a négy funkciónak ki kell bontakoznia, differenciálódnia, az individuáció folyamatában. A fejlődés útja spirális alakzatú, horizontális majd vertikális szinten járja be a női lélek mind a négy funkció állomását, és végül visszatér a horizontális szintre. Gyakorlatilag ezt az utat mutatja be nekünk Antalfai Márta Az istenhegyi székely leány című mese elemzésekor, miközben kitér arra is, melyik életszakaszban milyen fejlődési állomásokon megy keresztül a női lélek, milyen komplexusokkal kell felvennie a harcot.
Antalfai meglátása szerint a serdülőkor jelenti a legnagyobb kihívást az identitás kialakulásának fejlődési folyamatában. Ezen a ponton említést tesz Eriksonról is, és bemutatja a Stevens által alkotott négy fázist, mely magában foglalja a serdülők archetípus programját (kötődés lazítása, generációk harca, szexuális affektív rendszer aktiválódása és a beavatás a felnőtt szerepbe). Ezt Stevens másképp archetípusprogramnak is nevezi, és a könyv szerzőjének meglátása szerint számos kultúrában, azonos struktúrában ezek az archetípusok jelennek meg komplexusokhoz kötődve a mesékben is. Az érthetőség kedvéért ilyen archetípus lehet az a mesebeli alak, aki a fiatal főhőst vándorlása során hasznos tanáccsal látja el. Ez a segítő figura legtöbbször a kötődést lazítja, segíti a szülőktől való leválást.
A fejlődést elősegítő archetípusok úgy aktiválódnak, hogy a személy adott fejlődési krízis során regresszióba kerül, melynek során személyiségének egy része alászáll a tudattalanba. Ez a folyamat lényegében egy hasadást – diszjunkciót – eredményez, és a krízissel történő sikeres megküzdést követően a személyiség újrastrukturálódik egy magasabb, integráltabb szinten – ez utóbbit nevezi Antalfai konjunkciónak. Mesénkben szintén nyomon követhető lenne ez a folyamat. A főszereplő hősnő kettéhasítva jelenik meg és a mese végén az egyik személyisége integrálja a másikat is. Feltételezhető tehát, hogy a személyiségfejlődés, más néven transzformáció meghatározott úton megy keresztül. Első lépésben történik a fent említett hasadás, majd az egyes jungi funkciók differenciálódását követően jön létre a konjunkció.
A könyv egyik alfejezetében, a sikertelen női személyiségfejlődés mintájaként említi Elektra történetét a szerző. Elektra a családi tudattalanból eredő bűnök terhét viseli, megküzdése sikertelen marad, ezt szemlélteti a tragédia elemzése, mely két szálon történik – a szerző az Elektra történet O’Neill féle változatát is prezentálja. Elektra zsarnokká válik szülei felett, tragédiába viszi egész családját, nem tud megküzdeni ősei komplexusaival. A mesék tehát a komplexusok pozitív megoldását tükröznék, a tragédiák és mondák egy része pedig a negatív megoldást mutatják, így válhatnak archetípusos formák örök hordozóivá.
Az istenhegyi székely leány történetének főszereplője, Ilona, az ő személyiségfejlődésének alakulását szimbolizálja a mese – a tudattalanban lévő erőknek és ellenerőknek a személyiségfejlődésben szükséges újrarendeződését.
Mesénkben kilenc fejlődési szakasz – a hozzá tartozó kilenc komplexussal – kerül bemutatásra, miközben a jungi négy pszichés funkció differenciálódásuk és kölcsönhatásuk során elősegítik az individuáció folyamatát.
A szerző 255 mesét gyűjtött össze és kategorizálta ezeket az identitás kialakulása szempontjából érintett fejlődési szakaszok és történetek szerint. Az istenhegyi székely leány című mesére azért esett a szerző választása, mert az összes fejlődési állomás megtalálható benne. A meseelemzés így két szálon fut; a főmesében Antalfai prezentálja az adott fejlődési szakaszt, bemutatja az aktuálisan differenciálódó pszichés funkciót és ezzel párhuzamosan bemutat egy prototípus mesét is, mely kifejezetten az adott szakaszhoz köthető problémát, komplexust tárgyalja. A prototípus mesén keresztül nevezte el a szerző az életszakaszokhoz rendelt komplexusokat is.
Ez a mese egy kettéhasadt lány újbóli integrációját mutatja be, bevonva a mese többi főszereplőjét is, mivel a mese szereplői megfeleltethetőek egy-egy jungi funkciónak. Az első fejlődési állomáshoz kötődik a testvérkomplexus, melyet a Mese a két testvérről című elbeszélésben követhetünk nyomon. A testvér mesék kategóriájába sorolt történeteknél két gyermek, általában egy lány és az öccse elvándorol otthonról. A lány, a gondolkodó, a fiú az érző funkció dominanciájával jellemezhető. A 4-7 éves kort felölelő szakaszban a fentebb említett két funkció fejlődik ki párhuzamosan és sokszor váltogatva, mintegy rivalizálva egymással.
Az Okos lány-komplexus, 7-11 éves korban jelentkezik. A prototípus mese (Az okos leány), szereplője egy olyan lány, akibe beleszeret a királyfi, és mindenféle próbákat kell kiállnia a házasságért. Ebben a szakaszban a gondolkodó funkció teljesedik ki. Ha ez a komplexus elmarad, a funkció nem tud valamiért rendesen kifejlődni, a lányt a későbbiekben kisebbrendűségi érzés gyötörheti. Ha a komplexus megszállja, eluralja a személyiséget, a többi funkció háttérbe szorulhat,
A 11-13 éves korig tartó szakaszban bukkan fel a Jószívű lány-komplexus, amikor az érző funkció differenciálódik. A komplexus hiánya infantilizmushoz és érzelmi éretlenséghez vezethet, azonban, ha az eluralkodik, a személyiség animus lélekrésze nem fejlődik ki, mely alááshatja a későbbi sikeres párválasztást.
A Hófehérke-komplexus szakaszában (13-16 éves kor) a serdülőkorú lányok befelé fordulnak, alászállnak a tudattalanjukba, hogy felébresszék magukban animus lélekrészüket, és ébredés után megtalálják a királyfit. A mesékben az intuitív funkció felélesztését tetszhalállal, alvással szimbolizálják. A komplexusban való megrekedést jelenti, ha a leány nem képes felébredni, továbbra is illúziókat kerget, azonban ha elmarad az alászállás, a későbbiekben nem fejlődik ki a személyiség belülről indított motivációs struktúrája. A 16-tól 19 éves korig terjedő szakaszban a Napleánya-szingli komplexus válik uralkodóvá, ismét a gondolkodó funkció lesz a domináns, így a már tárgyalt Okos lány-komplexus jelenik meg immár magasabb szinten. A leány animus része harcba száll az apával. A komplexus hiánya a kitartás, a küzdőképesség hiányát vonja maga után. A nő, aki uralni akarja gondolkodásával a terepet, minden helyzetben a férfiak fölé akar kerekedni, megreked ebben a szakaszban. Ezt a kort szimbolizálnák a próbatétel típusú mesék, főhősnői egy lelki vőlegény miatt taszítják el a valódi férfit, büntetésük, hogy pártában maradnak, vagy apjuk kényszeríti őket férjhez. A következő fejlődési szakasz 19-22 éves korra tehető, feladata, hogy a nő megküzdjön animus megszállottságával. Ez a mesékben a sárkány szimbóluma – a lányt elrabolja egy sárkány, ahonnan ki kell őt szabadítania a királyfinak. Ideiglenesen tehát a sárkány kiszakítja a lányt apja mellől, hogy segítse az apától való leválást. A szakaszban az érző funkció differenciálódik. A szerző A kis Vadrózsa című mese nyomán Vadrózsa-komplexusnak nevezi a megoldandó életproblémát. A prototípus mesében a sárkány egy fa tetején lakik; ez jelölné a spirituális magasságokba való emelkedést is. Ha ebben a szakaszban reked a lány, kiragadott, kitagadott maradhat, ám a szakasz elmaradása a spirituális kiteljesedés hiányát vonja maga után. A Világszépe-komplexus (22-25 év) elmaradása a nőiség kiteljesedésének hiányához vezethet, a szakaszban való bennragadás nárcizmust, rivalizálást von maga után (lásd Hófehérke gonosz mostoháját). A következő két komplexust a főmeséből veszi a szerző, a kettéhasadt lány két neve nyomán. A Lóna-komplexus 25-28 éves korban jelentkezik, az intuitív funkció dominanciája mellett a déméteri nagy anya szerep teljesedhet ki, és a kilencedik, Szendile-komplexusban differenciálódik ismét az érző funkció, és megtörténik a négy funkció integrációja. A fiatal felnőttkorra így alakul ki tehát a női identitás. A továbblépés a gondolkodó funkció ismételt aktiválódásával lehetséges. Láthatjuk, hogy a különböző komplexusok szakaszában miként válnak finomabbá az egyes funkciók és lesznek teljessé a személyiségfejlődés folyamatában. A fiatalabb korban megoldatlan problémák egy későbbi szakaszban korrigálhatóak, így az egyes komplexusokban való megrekedés nem jelent végleges problémát.
A szemléltető mesében Ilona, a főhősnő megszabadul anyja és apja archetípusától, saját animus lélekrészétől és saját nárcizmusától is, melyeket a mese egyes szereplői szimbolizálnak. A történet végén éretté válik a párkapcsolatra, elsajátítja a szófiai bölcsességet, melynek segítségével társa felemelkedhet a spiritualitás világába. A tudatosan vállalt női szerep felvétele mellett „a nő a férfi fény útját egyengeti a holdfény intuitív tudása birtokában”, így a nő válik a tudattalan őrzőjévé.
A mese végén a négy szereplő bonyolult integrációja a párkapcsolat fázisában teljesedik ki. Az integráció folyamatát az átváltozások típusú mesék (pl.: Szamárbőr) szimbolizálják. E kategóriába tartozott a legtöbb mese a kigyűjtöttek közül, mely azt is jelentheti, hogy ebben az utolsó, 25 és 35 év között tartandó időszakban van lehetőség utoljára felnőtté válásra, a korábbi szakaszok pótlására.
A könyv lényegét alkotó identitásfejlődés bemutatása saját terápiás példákkal bővített, így érthetőbbé válnak az egyes szakaszokhoz tartozó életproblémák. A szerző emellett, rengeteg asszociációval és mögöttes információval látta el az egyes fejezeteket, ami megnehezíti az olvasó dolgát, de a fejezetek és a könyv végén mindig találunk feloldást és kiutat a labirintusból.
Antalfai Márta felcsillantja a női lélek bonyolult és mesebeli-rejtelmes útját. Az elemzést követően még egyszer érdemes elolvasni a könyv végén szereplő kigyűjtött meséket, melyek így már teljesen új jelentéssel bírhatnak az olvasó számára, aki megpróbálhat újabb és újabb értelmezést nyerni ezekből a történetekből - és mivel minden emberi élet felér egy mesével, talán a sajátjából is..
Kovacsics Leila
pszichológus
