Andrássy út. 2313 méter hosszú, 40 méter széles. 132 épület. Kövek, aszfalt, fasor. Sugárút. Útvonal a Hősök tere és a Szent István Bazilika között. Főutca. Terézvárosé? Budapesté? Az országé, avagy Közép-Európáé? Valamennyiünké. Azoké, akik építették és akik ma szépítjük-javítgatjuk, akik itt éltek és élnek, laktak és laknak, dolgoztak és dolgoznak, kávéházaikba jártak és járnak. Mienk, akik élünk benne, akik élettel töltik be a szépen egymásra - gyönyörű épületekké - rakott köveket, akik emlékezünk történetére... Mert mint mindennek, az Andrássy útnak is van történelme, amelyre emlékeznünk kell, hogy tudjuk: elődeink ránk is gondoltak, midőn e csodálatos sugárutat megépítették. És az emlékezés, a történelem megmozgatja értelmünket-érzelmeinket, sajátunkká teszi amit egyébként talán csak birtokolnánk. A helyhez való érzelmi-értelmi kötődés már maga a patriotizmus, a vágy és az igény arra, hogy aminek múltja és jelene a mienk, annak jövőjéért is felelősséget érezzünk.
Hiszem, hogy ez a felelősség vezette a szerzőket és szerkesztőket e könyv létrehozására. Hiszem, hogy a helyi önkormányzat képviselőit is ez a felelősség hatotta át, amidőn e könyv kiadásáról döntöttek. Hiszem, hogy tudjuk: meg kell találjuk a megoldásokat az itt és most felmerülő kérdésekre, hogy múltjával és jelenével az Andrássy utat úgy adhassuk át a jövőnek, hogy ismét teljes pompájában az legyen, ami volt és aminek lennie kell: ragyogó, szemet-lelket gyönyörködtető, élettel teli "FŐUTCA".
