Az író vallomása: „Munkám a napóleoni idők magyar nemzedékének emlékét idézi. Kisfaludy Sándor életútját követem, de könyvem tárgya, világa szélesebb ennél. Több mint harminc éve foglalkoztat a francia forradalom és Napóleon kora. Drámában, filmben, portréban már ábrázolni iparkodtam a magyar jakobinusok összeesküvését, és nem tudtam megszabadulni attól az érzésemtől, hogy a napóleoni idők magyar alakjai is nagyobb drámát éltek át az eddig ismertnél. Napóleon az egész világirodalmat foglalkoztatta: Stendhal remekműveitől a Háború és béké-ig. Mi csak Háry János mesevilágából ismerkedjünk meg ezekkel a sorsfordító évekkel? Minden történelmi munka időszerűségéből meríti nemcsak értelmét, hanem a hitelét is. Csak akkor érdemes egy korba lemerülni, ha nagy kérdések lappanganak a mélyén. És ilyen problémákkal terhes idő volt hazánké is L Ferenc uralkodásának évtizedeiben. Milyen volt a magyarság szerepe a nagy francia forradalom és a Napóleon elleni koalícióban? Milyen volt a magyarság ellenállása akkor, amikor Eugéne Beauharnais hadserege átlépte a magyar határt? Miért hívta megkésve a császár a magyar nemesi hadsereget a Dunántúl csatatereire? Miként zajlott le a győri csata, és hogy esett el Győr? Mi történt Győrben Napóleon odaérkeztekor? Mit látott Kisfaludy Sándor, a nádor hadsegéd-őrnagya, a történelmi konfliktusokból? Ezek a kérdések csak részei a legnagyobbnak: milyen sors vár arra a nemzedékre, amely a reakció oldalán hozza meg áldozatait? Könyvem regényes, de nem önkényes portré. Korrajza is történelmi igényű. Meggyőződésem, hogy ma a szépíró is csak a történetírás hitelével törekedhet művészi hatásra."
