Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember.
Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemmel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát.
És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság-hídon találkozik Fehér Eszterrel.
"Különben amikor a nő az irodában ajánlotta a hamvasztást, egy pillanatra meginogtam, mert eszembe jutottak anyám hisztérikus tornamutatványai - nézd, így ülnek fel mind - mondta, és az ágya melletti tonettszék támlájába kapaszkodva mutatta, hogyan ülnek fel a halottak a kemencében, mert pár hónapja megnézett erről egy ismeretterjesztő műsort, és azóta rákezdett majd' minden reggel, én pedig mondtam, hogy nyugodjon meg anyám, nem lesz elégetve, és vigyázzon mert kiborul a teája, de néhány nap múlva kezdte elölről, hogy a hamvasztás istentelen, és tudtam, hogy attól fél, hogy akit elégetnek, az nem támad fel, és ez tulajdonképpen tetszett, mert soha a büdös életben nem volt köze Istenhez. Legutóbb aztán már követelte, hogy esküdjek meg, nem kerül krematóriumba, megtiltja, hogy elégessék, amire mondtam, hogy nem esküszöm semmire, szerencsére még tud járni, menjen el a közjegyzőségre, ott kap róla papírt, hogy őt nem szabad elégetni, és csak erre hagyta abba, mert tizenöt éve rettegett kilépni a lakásból."
