1981 a Beatrice egyik legfontosabb éve volt.
Ekkorra állt össze az egyik legerősebb felállás, ekkor volt a
legkreatívabb a zenekar, és persze ebben az évben szúrta a
legjobban az akkori kultúrpolitika meghatározó vezetőinek
szemét a Ricse munkássága. A betiltásnak „köszönhetően”
az ebben az időszakban íródott dalok sajnos kizárólag amatőr
felvételek formájában maradtak fenn az utókor számára.
A most kiadásra kerülő kordokumentum a fellelhető legjobb
minőségű anyagok felhasználásával, digitális utómunkálatok
segítségével készült. Ez az öt koncert legjobb pillanataiból
összeállított kiadvány 81 trackből áll, ám ezek közel fele nem
dal, hanem az azokkal egyenértékű, a műsor szerves részét
képező átkötő szöveg és konferansz.
Még a Beatrice rajongóknak is szokatlan lehet a felvétel
hangzása, hiszen Waszlawik „Gazember” László orgonája
teljesen új hangulatot ad a zenének. További érdekesség,
hogy Wahorn András és a Spenót szaxofonosa, Villányi
Zoltán is felbukkan egy-egy dalban közreműködőként.
Nagyferó – ének, vokál, szájharmonika, szaxofon
Miklóska Lajos – basszusgitár, ének, vokál
Waszlavik „Gazember” László – orgona, ének, vokál
Vedres József – gitár, ének, vokál
Bogdán Csaba – gitár, ének, vokál
Donászy Tibor – dob, ének, vokál
Közreműködtek:
Wahorn András – szaxofon
Villányi Zoltán – szaxofon