A Vér és kereszt trilógia első kötete visszavezet a 10. századi magyar történelem utolsó harmadába, a kereszténység felvételének korába, amikor kezdetét vette integrálódásunk a keresztény Európába.
Géza nagyfejedelem az augsburgi csatavesztés után magyar földön bonyolult belső helyzettel szembesült, és ráébredt: gyökeres változtatásra van szükség, máskülönben e soknemzetségű, ősvallásban élő nép beszorul a két keresztény nagyhatalom, a Szent Római Birodalom és Bizánc közé. Tartva a felmorzsolódástól úgy döntött, hogy békepolitikát folytatva szorosabb kapcsolatra lép Ottó császárral, s arra is hajlandó lesz, hogy felvegye a keresztény vallást, és terjessze azt a magyarság és a hozzá kapcsolódott nemzetségek körében.
Ám a meggyőződés és a hit átformálása mindig drámai következményekkel jár. Vajon valóban pogányok voltak elődeink? Aligha. Ősvallásunkban minden megtalálható, ami e nagy múltú népet képes volt egyben tartani. Törzseink egyetlen Öregisten tisztelete mellett sokszínű és cizellált hitvilágban éltek.
Géza és felesége, Sarolta nagyasszony, s fiuk, Vajk (I. István) tetteit számtalan tudományos és szépirodalmi kötet taglalja. Ezért most ebben a történetben - amely csaknem nyolc évtizedet ölel fel - kövessük nyomon a "másik oldalt", a pogánynak bélyegzett egyszerű emberek, nemzetségek sorsát.
Vérrel, tűzzel és vassal épült az út, amely az ősi vallásból a kereszténységbe vezette a magyarságot. Emlékezzünk a magyar államiság kezdeti időszakának e viharaira egy család lebilincselő sorsán keresztül.
