Részlet a könyvből
1624 tavasza. Oxenstjerna, a zsoldosvezér, csapatokat toboroz Dalarnéban a lengyelországi hadjárat számára. Fierling Anna, a markotányosnő, akit Kurázsi mama néven ismernek, elveszti egyik fiát.
Országút a város mellett. Egy őrmester és egy verbuváló katona fagyoskodva ácsorog az úton.
A VERBUVÁLÓ Hogy lehet itt katonát verbuválni? Őrmester, én néha már azt hiszem, hogy felkötöm magam. Tizenkettedikéig négy bandériumot kell összeszednem a vezérnek: de itt az emberek olyan gazfickók, hogy egy szikrát sem alszom éjszaka. Ha végre egyet fölhajtottam, s szemet hunytam, azt se bántam, hogy tyúkmelle vagy lőcslába van, és már szerencsésen le is itattam, már alá is kanyarította a nevét - s amíg fizetem a törkölyt, egyszer csak kilép az ajtón, én utána, mert gyanakszom: hát persze hogy elsuvadt az ipse, mint a tetű a haj közt. Itt nincs becsületszó, nincs hűség, nincs hit, nincs egy szemernyi tisztesség. Én elvesztettem a bizalmamat az emberiségben, őrmester.
AZ ŐRMESTER Látszik, itt rég nem volt háború. Honnan is volna bennük erkölcs, kérdem én. A béke, az disznóól, rend csak a háborúban van. Békében a nép elvadul. Ember, állat tővel-heggyel összehányva, semmi se számít. Mindenki azt zabálja, amit akar, egy holdvilág-sajtot búzakenyérrel, s még szalonnát is a sajtra. Nincs ember, aki tudja, hogy hány fiatal fickó, hány futó ló van ebben a városban - sose számlálták meg őket. Megfordultam olyan környéken, ahol tán hetven éve nem volt háború, ott nevük sem volt az embereknek, magukat se ismerték. Csak háborúban vannak tisztességes lajstromok, regenstrumok, csak akkor rakják bálába a bakancsot, zsákba a gabonát, embert-barmot akkor számlálnak, szállítanak, mert jól tudják: rend nélkül nincs háború!
