Volt egyszer az ötvenes évek derekán, valahol Békésben, az isten háta mögött, egy elkobzott kuláktanya. Egy Bíró Lajos nevű kisfiú vigyázott rá az unokatestvéreivel, pedig az már nem imádott nagyapjáé volt, akivel nyaranta libát, birkát őriztek, tökkáposzta levest kanalaztak ott együtt. Vigyázni azért kellett a tanyára, hogy el ne lopják az "új gazdától", amit a régi a két keze munkájával megteremtett rajta.
A padláson galambok, a fiúk éhesek. Próbálgatják, mi ehetőt lehet kihozni a húsos madarakból. Előbb csak sóval, vízzel, aztán az otthonról, titokban lopkodott paprikával, szalonnával... A kisfiúból nagymellényű, rátarti pincérsuhanc lesz, aztán szakács. Csak főz, főz, amerre lát, közben dorbézol, lehiggad, megint dorbézol, megint lehiggad. Szája örökké akkora, mint a Bécsi Kapu.
Főz amerikaiul, majd kínaiul öt éven át a nagyköveti rezidencián, ismét kínaiul, de már feslőfokon, nyolc évig Budapest akkor legjobb kínai éttermében, a Vörös Sárkányban. Aztán egyik napról a másikra feltűnik a hírhedt, majd általa legendássá váló Múzeum Kávéház étterem séfje és egyik tulajdonosaként. Az étlap páratlanul profi, arrogánsan hagyománytisztelő, "odamondogatós". Mintha minden fogás azt üzenné: na, most megtudod, milyen is igazából a kedvenc ételed! Bíró Lajos a magyar vendéglátás igazi fenegyereke, nagyszájú, okos és szórakoztató, botrányos finomságai, pofátlan ínyencségei mindenkit meghódítanak. A libapásztor kisfiú pár perccel múlt hatvan, de energiája, ötletládája, kreativitása kifogyhatatlan - nem titkolja, hogy élvezi a sikert. Néhány éve a semmiből - Bock József borászlegendával karöltve - formába önti Budapest egyik legtökéletesebb éttermét, a Bock Bisztrót. Ez a könyv Bíró Lajosról szól. Még akkor is, ha valamelyik elképesztően egyszerű, meghökkentően finom ételének receptjét olvassuk is éppen
