Ismert s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok, szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy - a szerző műfaji meghatározása szerint - szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka több szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton, betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a Hrabal-hősök ideje. Ismét, mondjuk, pedig ezúttal fordítva áll a helyzet: ez a kis mű volt ugyanis az előképe a Sörgyári capricció-nak, a Díszgyász-nak, és a Harlekin milliói-nak, az "emlékező" Hrabal-könyveknek. Hiszen mint maga a szerző írja: "... néha régi szövegeimből loptam meg magam"
A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző melankólikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk jelenetek láncolata teremt különleges atmoszférát e megkapó hangulatú mesterien megkomponált kamaraműben, melyben a szerző egy letűnt világot, a régmúlt aranyidőket, mindannyiunk emlékezet megszépítette gyermekkorát varázsolja örök életűvé és örök érvényűvé.
