„»Velem is épp így történt« - hallottam többször is mesehallgatás után idős emberektől. A kisebb gyerekek azt mondják: »Én is ilyen bátor (szép, ügyes, kitartó) szeretnék lenni«. A gyógyulásra váró beteg pedig így sóhajt föl: »Én is úgy szeretnék élni, ahogy a mesében van«. Az a sajnálatos körülmény, hogy ma már nincsenek közösségi mesemondó alkalmak, és a mesék egyre inkább feledésbe merülnek, megfoszt bennünket attól, hogy a meséken keresztül kapcsolatba, kerüljünk egyrészt saját vágyainkkal, lehetőségeinkkel, másrészt szellemi gyökereinkkel, s e gyökerek révén létezésünk alapjának tekinthessük azt az értékrendet, amely nemcsak egy szűkebb közösség sajátja, hanem univerzálisnak tekinthető."
